Csongrád

Tavasztündér költözött a parkba: nyugdíjas pedagógusok varázsoltak húsvéti csodavilágot Csongrádon

Ahogy beköszönt a tavasz, úgy jelenik meg évről évre Csongrádon az a különleges, szívvel-lélekkel készült húsvéti dekoráció, amely már nem is csupán dísz, hanem egy igazi kis csodapark. A város szívében, ugyanott, ahol minden évben, ismét a nyugdíjas pedagógusok álmodtak és valósítottak meg valami különlegeset.

Idén egy varázslatos tavaszt ünneplő hölgy – nevezzük csak tavasztündérnek – is megjelent a díszletben, aki vesszőből, természetes anyagokból áll össze, s úgy tűnik, mintha csak egy meséből lépett volna elő. Körülötte idézetek, színes tojásfa, aprólékosan megformált részletek ami azt mutatja, mennyi gondosság, szeretet és lelkesedés van a háttérben.

A dekoráció minden évben bővül, szépül, gazdagodik, és már régen túlnőtt azon, amit egyszerű “dekorációnak” lehetne nevezni. Ez már egy kis húsvéti világ – vagy inkább egy tavaszi mesepark, amely örömmel és mosollyal ajándékozza meg a csongrádiakat és az ide látogatókat egyaránt. A nyugdíjas pedagógusok minden alkalommal óriási lelkesedéssel, kifinomult ízléssel és kreativitással készülnek erre az ünnepi időszakra. Munkájuk különleges és szemet gyönyörködtető. Ismét sikerült új élményt, meghittséget és mosolyt csempészni a tavaszi napokba, emiatt válik ilyenkor, Húsvét tájékán, a város talán legszívmelengetőbb szegletévé.

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Akár 100 ezer forintos támogatást is kaphatnak a csongrádi családok – mutatjuk, kik pályázhatnak!

cs3-szerkeszto

Jó hír az autósoknak: feloldották a súlykorlátozást a csongrádi pontonhídon!

cs3-szerkeszto

Figyelem, autósok! Változik a forgalmi rend és a temetők nyitvatartása Csongrádon

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Új járda épül a csongrádi Gézengúz Óvodánál, és a kerékpártárolót is lecserélik!

cs3-szerkeszto

Fellökött egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott Csongrádon – vádat emeltek az autós ellen

cs3-szerkeszto

Két évig tartó távvezeték-építés kezdődik, Csongrádon kártérítés is járhat az érintett földtulajdonosoknak

cs3-szerkeszto