Szentes

Dobogón végzett a Horváth Mihály Gimnázium csapata

Óriási sikert ért el a szentesi iskola: a Horváth Mihály Gimnázium a 3. helyen végzett a „Fedezd fel múltunk büszkeségeit!” című Kárpát-medencei honismereti verseny döntőjén. 

A verseny alapvető célja volt, hogy a magyar történelem és kultúra kiemelkedő alakjait és történéseit közelebb hozza a fiatalokhoz, emellett, hogy a résztvevők felfedezzék, milyen gazdag örökséggel rendelkezünk, és ráébredjenek, hogy mennyi mindenért lehetünk büszkék nemzetünkre. 

A döntőben – melyet Budapesten, a Szabó Dezső Katakombaszínházban rendeztek meg – lexikális ismeretek mellett szüksége volt a diákoknak a kreativitásukra is, de a csapatmunka és a problémamegoldó képesség is fontos szerepet kapott – tájékoztatott az iskola a közösségi oldalán.

A verseny megvalósulását támogatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft.

A csapat tagjai: Iszajev Amira, Gál Viktória, Jahni Ákos

A verseny fővédnöke Bán Mór, a Hunyadi sorozat írója volt. A diákok felkészülését Pálinkó György tanár úr segítette.

.

Fotók: HMG



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Véradást szerveznek a légimentőkkel Szentesen – egyetlen segítséggel akár három élet is megmenthető

cs3-szerkeszto

Honeybeast nagykoncerttel ünneplik augusztus 20-át Szentesen

cs3-szerkeszto