Szentes

A szentesi kórházat támogatta Mága Zoltán

Ritka és megható pillanatoknak lehettek tanúi a szentesi kórház dolgozói és betegei, amikor egy világhírű hegedűművész látogatott el az intézménybe. A művész nem csupán zenei tehetségével, hanem hatalmas szívével is példát mutatott: egy korszerű EKG-készüléket és egy 24 órás vérnyomásmérőt adományozott a szentesi kórház gyermekosztályának.

Az adomány nem véletlen: a művész régóta figyelemmel kíséri a hazai egészségügy helyzetét, különösen a gyermekellátást. Mint elmondta, szívügye a gyermekek egészsége és jövője, ezért is döntött úgy, hogy a rendelkezésére álló forrásokat ott kamatoztatja, ahol valóban szükség van rájuk. Szentes kórháza pedig pontosan ilyen hely: elhivatott szakemberek és sok kis beteg, akiknek minden segítség életet jelenthet.

A szentesi járás településeinek lakói nevében Szabó István, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének Csongrád-Csanád vármegyei elnöke köszönte meg a segítséget. Mint mondta, a kórházban nem csak a szentesiek, hanem a környező községek, falvak lakói is járnak, ezért számukra is nagy jelentőséggel bír Mága Zoltán segítsége. 

„Nagyon köszönjük Művész Úrnak az EKG készüléket és a 24 órás vérnyomásmérőt! Ezek nemcsak modern technológiát képviselnek, hanem nagyban segítik a diagnosztikai munkát, különösen a krónikus vagy visszatérő panaszokkal küzdő fiatal páciensek esetében” – fogalmazott Szabó István. 

A hegedűművész látogatása egyben figyelemfelhívás is volt: bár egy kisebb vidéki kórházról van szó, az itt dolgozók elhivatottsága, szakértelme és embersége semmiben sem marad el a legnagyobb intézményekétől. A gyermekosztály mostantól két új, korszerű eszközzel bővülve még hatékonyabban tudja ellátni a térségben élő családokat.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi Kétfarkúak: Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem került beépítésre a jogrendünkbe

cs3-szerkeszto

Újabb elítélttel barátkozik a tiszás Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Ellepték a rendőrök Szentest, drogdílereket és fogyasztókat kapcsoltak le

cs3-szerkeszto

Célegyenesben a választás – Szabó István: a választás valódi tétje a magyar önrendelkezés megőrzése

cs3-szerkeszto

Szabó István: az itt élők mindig értették, milyen fontos hazánk függetlenségének, a magyar szabadságnak az ügye + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A szentesi Bugyi Tibor százados lett az év tisztje 2025-ben

cs3-szerkeszto

Politizáló köztisztviselők Szentesen: belefér vagy túlmegy a határon? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor Szentesen: Ha nem akarjuk, hogy kizsebeljék Magyarországot, nemzeti kormányra van szükségünk

cs3-szerkeszto

Szabó István: A jövő kertészete összefogással épül 

cs3-szerkeszto