Csongrád Szentes

Szentesen és Csongrádon is bemutatkozik a BYD

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum intézményeiben a tanulók közvetlenül megismerkedhetnek a BYD Auto Hungary Kft. által kínált lehetőségekkel.

2025 áprilisában a Szegedre települő BYD autógyár a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum tanulói, felnőttképzésben résztvevői számára bemutatkozik a HSZC intézményeinek minden településén, azaz Hódmezővásárhelyen, Makón, Szentesen és Csongrádon is. 

A bemutatkozó látogatások keretében az érdeklődő tanulók és a felnőttképzésben résztvevők a BYD munkatársaitól első kézből kapnak információkat a világ egyik legnagyobb autógyártó társaságának múltjáról, jelenéről. Mindenütt szó esik arról is, hogy a BYD Szegeden épülő gyáregységében milyen lehetőségekkel várják a leendő munkavállalókat. Az érdeklődők megbizonyosodhattak arról, hogy számos szakmában van lehetőség a BYD-nál karriert építeni.

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum képzési kínálatának kialakításakor figyelemmel van a régió vállalkozásainak, az ipari szereplőknek a munkaerőpiaci igényeire. A jövőben a BYD szegedi gyáregységének felépülésével a régió meghatározó szereplőjévé válik, így a képzési palettán középpontba kerülnek a Speciális gép és járműgyártás, Gépészet, illetve az Elektronika, elektrotechnika ágazatok szakmái.

Forrás, fotó: hszc.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

XIV. Sárkányos Pünkösd Csongrádon – Újra vízre szállnak a csapatok!

cs3-szerkeszto

Zajlik az éves karbantartás a csongrádi uszodában

cs3-szerkeszto

„Stelázsi” ami több mint egy tankonyha – Önálló életre nevelés Csongrádon a Kisréti Otthonban

cs3-szerkeszto

A sakk összekötötte a világgal – a csongrádi Nagy Noémi 30 évesen a „nemzetközi elitben”

cs3-szerkeszto

35 éves fennállását ünnepelte a Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete

cs3-szerkeszto

70 felett is világszinten versenyez Tari László, akinek a víz az élete és nem engedi el soha

cs3-szerkeszto

Lapátok a vízen: Kurca Regatta Túramaraton várja a természetkedvelőket

cs3-szerkeszto

Van jövő, ha akarsz tenni érte – A csongrádi Gulyás Norbi álma már valósággá vált

cs3-szerkeszto

Már az új, alacsony dózisú, legmodernebb CT-berendezés is dolgozik – átfogó eszköz- és infrastruktúra-fejlesztés zajlik a szentesi kórházban 

cs3-szerkeszto