Belföld

Orbán Viktor: provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között – jelentette ki a miniszterelnök a gyülekezési törvény módosítása miatt szervezett tüntetésekkel kapcsolatban pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktort arról kérdezték, hogy a gyülekezési törvény gyermekvédelmi célú módosításával kapcsolatban a héten több tüntetés is volt, és péntek reggel az interjúnak helyet adó MTVA épületénél is voltak demonstrálók. 

A kormányfő azt mondta: úgy látja, hogy van egy “provokációs verseny az ellenzéki pártok között”.

Hozzátette: az ellenzéki pártoknak nem könnyű, különösen ha a kormány sok dolgot csinál. Ilyenkor az ellenzéknek két lehetősége van, vagy konstruktív, vagy legyint az egészre és inkább a provokációk felé fordul – fogalmazott.

Hangsúlyozta: az az abszurd helyzet áll elő, hogy a tüntetők még a hidakat is lezárják, közben pedig azt mondják, hogy Magyarországon vége a demokráciának, és nem lehet többé gyülekezni, miközben éppen gyülekeznek. 

Önmagában az események cáfolják az állításaikat, nem erről van szó, hanem egy politikai versenyfutásról, egy év múlva választás lesz Magyarországon, az ellenzéki pártok területén átrendeződés van, láthatósági problémákkal küszködnek, és miután nem konstruktív ellenzékiek, ezért egymással versenyeznek kormányellenességben, meg provokációkban 

– mondta.

Úgy fogalmazott: hidakat lezárni szinte sportteljesítményszerűen nem normális dolog, a nem tüntető többségnek joga van ahhoz, hogy normális módon élhesse az életét.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bóna Szabolcs: Tarthatatlan, hogy az állam térítse meg az aszálykárokat!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: mától liberális kormány vezeti Magyarországot

cs3-szerkeszto

Megalakult a Tisza-kormány, Ópusztaszeren tartja első ülését

cs3-szerkeszto

Megalakult az új Országgyűlés

cs3-szerkeszto

Június végétől indulnak Retró Istria Expresszek az Adriára

cs3-szerkeszto

Ezermilliárdok kultúrára: kormánykritikus művészeknek is jócskán jutott az állami pénzekből

cs3-szerkeszto

Gulyás Gergely: a Fidesz-KDNP normális ellenzékként fog viselkedni

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Kivezettük az országot a válságból, nem fogjuk kidobni az utóbbi 16 évünket! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Az Európai Bizottság vizsgálata nem talált biztonsági réseket a Magyarország által állítólag Oroszországnak kiszivárogtatott infók ügyében

cs3-szerkeszto