Kék Hírek Szentes

FRISSÍTVE! – Halálos baleset történt Szentes közelében

Csütörtök délután, 17 óra után kicsivel lezárták az utat Szentes és Kunszentmárton között, a Veker-laposi termáltó közelében. Frontálisan karambolozott egy kamion és egy személyautó Szentes közelében.

Frontálisan karambolozott egy kamion és egy személyautó a 45-ös főút Szentes és Kunszentmártont összekötő szakaszán, a 18-as kilométerszelvény közelében. A szentesi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével egy embert kiemeltek a személygépkocsiból – tájékoztatott a Katasztrófavédelem.

Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

FRISSÍTÉS:

A Délmagyar információi szerint szerint halálos kimenetelű volt a baleset. Az ütközés következtében az autó szinte teljesen összeroncsolódott. A helyszínen rendőrök és mentősök dolgoznak, az úttesten törmelékek és személyes tárgyak hevernek – írja a portál.

.

Borítókép: illusztráció!, police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Farkas Sándor: akkor tudunk erősek maradni, ha nem engedjük, hogy a széthúzás elhomályosítsa azt az utat, amelyet együtt építettünk

cs3-szerkeszto

A szeretet mindent megváltoztat – Jézus megszületett – Beszélgetés Zsadányi József plébánossal

cs3-szerkeszto

Ünnepi ügyeleti rend Szentesen: csak sürgősségi ellátás érhető el

cs3-szerkeszto

Szabó István: Nem az ajándék a lényeg, hanem hogy együtt legyünk + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Elbúcsúztak a szentesi Boros meghatározó munkatársától

cs3-szerkeszto

Adományokkal segítette a szentesi és a csongrádi mentőállomás munkáját a Hunor Coop

cs3-szerkeszto

Karácsonyi üdvözlet határok nélkül a szentesi Zsoldosban

cs3-szerkeszto

Fehér Csaba: Karácsony a kegyelem ünnepe, annak az örömhíre, hogy nem kell keresnünk Istent, hanem Ő hajol le hozzánk a Fiúban

cs3-szerkeszto

Tűz ütött ki egy pusztaszeri tanyaépületben, két város tűzoltóit riasztották

cs3-szerkeszto