Szentes

Innováció a tehetséggondozásban – a szentesi Pollák igazgatója is előadást tartott Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ „Innováció a tehetséggondozásban” címmel egy hetes programsorozatot indított el, amelynek a nyitónapjára 2025. március 24. napján került sor.

A Németh László Gimnázium, Általános Iskolában délelőtt plenáris ülésen közel 100 iskolai igazgató, igazgatóhelyettes és érdeklődő számára szakmai előadás keretében a köznevelés aktualitásairól tartott tájékoztatást dr. Balatoni Katalin helyettes-államtitkár asszony, Péterffy Balázs a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese és Horváth Péter a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

A plenáris ülés záróelőadásaként Kovács Attila, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Szentesi Pollák Antal Technikum igazgatója ismertette a robotika oktatásban betöltött jelenlegi és várható jövőbeli szerepét. A délután folyamán a Németh László Gimnázium, Általános Iskola rendhagyó laborfoglalkozással várta az érdeklődőket majd 14 órától interaktív workshopok keretében szélesíthették ismereteiket a jelentkező pedagógusok az alábbi témakörök szerint:

  • AI technológia az iskolákban – előadó: dr. Majó-Petri Zoltán,
  • Boldogságóra hatása az iskolákban – előadó: Veres-Lukács Lilla
  • Robotika alkalmazása a gyakorlatban – előadó: Bánfi János
  • Aktív Iskola nemcsak testnevelés órán – előadók: Vincze József, Tóth Olivér, Forrás Imre
  • Tehetséggondozás kihívásai pedagógus és tanulói szemszögből a pszichológus tapasztalatai alapján – előadó: Dr. Szentkereszty Kinga Emese
  • Zenepedagógiai és élménytanítás – előadó: Szabó Norbert
  • Környezettudatosság tanórán és tanórán kívül – előadó: Iván Zsuzsanna
  • Innovációk, tehetséggondozás tanórai keretek között alsó tagozaton – előadó: Dezső Ágnes, Török Ágnes Andrea

A worshopokra összesen 240 fő pedagógus regisztrált, amely mutatja a rendezvény népszerűségét. A nyitónapot követően a tankerületi központ intézményeiben – az iskolák által meghirdetett közel 100 foglalkozáson – a pedagógusok általános iskolákban, gimnáziumokban, kollégiumban, alapfokú művészeti iskolákban és egységes gyógypedagógiai intézményben egymás számára tartanak nyílt órákat, foglalkozásokat, ahol megismerhetik az intézmények jó gyakorlatait, saját innovációit közös tudásmegosztás keretében.”



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ingyenes egészségügyi szűrőnapot rendeznek Szentesen – a férfiak egészsége kerül a középpontba!

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Új lakók költözhetnek a szentesi Zsoldosba – különleges hotelt kapott az iskola!

cs3-szerkeszto

Így nézett ki a szentesi református templom több mint 200 évvel ezelőtt – különleges grafika készült!

cs3-szerkeszto

Taroltak a Boros diákjai: megnyerték a szentesi Városi Gólyavetélkedőt!

cs3-szerkeszto

Rendőrök, katonák és csillámtetoválások – különleges pályaorientációs napot tartott a szentesi Zsoldos

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Különleges fotókiállítás nyílik Szentesen – érkezik a XII. Mecsek Szalon!

cs3-szerkeszto

Álnyomozók csaltak ki közel 80 millió forintot egy szentesi cégvezetőtől – mindketten rács mögé kerültek! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto