Szentes

Őskori csonteszközöket is találtak Szentesen

Közel két hete zárult a szentesi Koszta József Múzeum novembertől tartó régészeti ásatása Szentes belterületén, egy családi ház építéséhez kapcsolódóan. 

A múzeum oldalára felkerült beszámolóból kiderül, hogy a régészeknek ritkán nyílik alkalmuk ilyen méretű egybefüggő felületet (272 m2) vizsgálni a városban, és mivel a telek a Kurca magaspartján, megtelepedésre rendkívül alkalmas felszínen található, számos telepjelenséget sikerült azonosítaniuk.

Régészeti objektumok közül legnagyobb számban gödrök fordultak elő, ezen kívül oszlophelyeket, két épületet, egy kemencét és egy rendkívül bolygatott, zsugorított temetkezést tártunk fel – írja a múzeum.

A területen nagy mennyiségű kerámia, patics, állatcsont, számos kagyló, csiga, néhány csonteszköz, salak, kő, háló- és szövőszéknehezék, orsógomb, orsókarika, valamint kova, obszidián, kvarctöredék is napvilágot látott. A gazdag leletanyag előzetes vizsgálata alapján a feltárt jelenségek az őskorra, illetve a szarmata kor korai, valamint kései periódusára datálhatóak.

Az ásatásban a Múzeum valamennyi dolgozója részt vett, vagy közvetve támogatta munkálatokat.

Fotók: Koszta József Múzeum



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Krimó Hifi Tuning & Show: dübörgő motorokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket Szentesen

cs3-szerkeszto

Segítsünk egy beteg kisfiún és családján!

cs3-szerkeszto

Több mint 270 tonna adományt gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a hétvégén

cs3-szerkeszto

NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatoznak a szentesi katonák a héten

cs3-szerkeszto

Az NKA támogatásával kezdődik a Kultfeszt programja Szentesen

cs3-szerkeszto

Meghirdette új évadának műsorát a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Lapátok a vízen: Kurca Regatta Túramaraton várja a természetkedvelőket

cs3-szerkeszto

Már az új, alacsony dózisú, legmodernebb CT-berendezés is dolgozik – átfogó eszköz- és infrastruktúra-fejlesztés zajlik a szentesi kórházban 

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto