Kék Hírek Szentes

Fiatalkorú drogosokat kapcsoltak le a rendőrök Szentesen

A szentesi rendőrök két fiatalkorúval szemben intézkedtek, akik tudatmódosító szert használtak.

A Szentesi Rendőrkapitányság nyomozói március 13-án kutatást tartottak egy 15 éves fiú szentesi lakóhelyén, mivel felmerült a gyanú, hogy marihuánát vásárolt és fogyasztott. A rendőrök megközelítőleg 13 gramm zöld növényi törmeléket találtak nála és foglaltak le. A fiatalt előállították mintavételre, a gyorsteszt pozitív eredményt jelzett THC hatóanyagú kábítószerre. Kihallgatásán elmondta, hogy alkalmanként 4000 forint/gramm áron jutott hozzá az illegális anyaghoz. A rendőrök egy 16 éves szegvári lányt is gyanúsítottként hallgattak ki, akinél szintén gyorstesztet alkalmaztak, mely kokainszármazékot mutatott ki. Kiderült róla az is, hogy korábban, 2024 szeptemberéig visszamenően kannabiszt is szerzett már be – számolt be a rendőrség.

A fiatalokkal szemben kábítószer birtoklás vétsége miatt indult eljárás.

A fogyasztók elismerték, hogy azért nyúltak droghoz, mert rövid időre boldogságot adott nekik, azonban a hosszú távú következményekbe bele sem gondoltak. Általánosságban elmondható, hogy a kábítószerek romboló hatással bírnak a szervezetre és az emberi kapcsolatokra egyaránt. Olyan anyagokat tartalmazhatnak, amelyek eltorzíthatják a valós világról alkotott képet és maradandó szervi károsodásokat is okozhatnak, melyek egy életre megpecsételhetik egy ember sorsát.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Öröm az ürömben: megúszták a gólyák a hétfői vihart Szentesen

cs3_szerk2

Nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Felcseperedtek a szentesi gólyák

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

A szentesi kórház ismét bizonyított: súlyos buszbaleset sérültjeit látták el profi módon

cs3_szerk2

Learatott tarló ég Csongrád külterületén

cs3_szerk2

Újabb, még erősebb földrengés rázta meg Csongrádot szombat este!

cs3_szerk2