Kult Szentes

Szentesen koncertezik Hobo

Május 23-án a Megyeháza udvarán ad koncertet Földes László, „Hobo”.

Földes László Hobo február 13-án ünnepelte 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán egy közös ünneplésre hívja közönségét, és egy nagyszabású turnéra indul, aminek egyik állomása Szentes.

Hobo a hazai zenei élet meghatározó alakja, a magyar rock- és bluestörténet egyik legismertebb zenekara, a Hobo Blues Band vezetője. Pályafutása az 1960-as évek végén indult, de máig aktívan alkot. Dalszövegei, színházi produkciói és dokumentumértékű könyvei mind maradandó nyomot hagytak a kultúrában.

Érdekesség, hogy az ikonikus zenész február 15-én a Papp László Budapest Sportarénában adott óriási koncertet, amin Orbán Viktor is részt vett. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto

Vastag Csaba és Sipos F. Tamás is fellép a XIX. Derekegyházi Palacsintafesztiválon

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto

Több mint 280 program 40 helyszínen: minden korosztályt vár a XII. Magyarok Országos Gyűlése

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Tófesztivál: főzőverseny, Kollányi Zsuzsi és egész napos családi programok Szegváron

cs3-szerkeszto

Csuhé nyuszik és csigák költöztek a derekegyházi művelődési házba

cs3-szerkeszto