Szentes

Megújulhat a szentesi Koszta József Általános Iskola

Szerdán rendkívüli testületi ülést tartottak Szentesen, ahol egyhangúan elfogadták azoknak az úgynevezett TOP Plusz forrásoknak a pályázati körülményeit, melyek keretében fejlesztések indulhatnak el Szentesen, közte a Koszta József Általános Iskola felújítása is. 

Torday Henrietta, a szentesi Fidesz képviselője lapunknak elmondta, bízik abban, hogy ezek a pályázatok sikeresek lesznek, és ha külső segítséggel is, de lehet némi fejlődés a városban.

„A Koszta József Általános Iskola idén ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját. Erős gyökerekkel rendelkező iskola, kiváló szakmai munkával és pedagógiai közösséggel. Bár kisebb felújítások történtek az elmúlt évtizedekben, szükség van a megújulásra. A pályázat tartalma több, mint 700 millió forintban tenné ezt lehetővé. Ennek keretében, többek között az energetikai modernizálás mellett a homlokzati nyílászárók cserje, hőszigetelés, a vizes blokkok felújítása, a belső terek burkolatcseréje, a villamos hálózat felújítása történne meg. Reményeink szerint mindez meg is valósulhat majd” – fogalmazott a képviselő. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A szentesi Bugyi Tibor százados lett az év tisztje 2025-ben

cs3-szerkeszto

Politizáló köztisztviselők Szentesen: belefér vagy túlmegy a határon? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor Szentesen: Ha nem akarjuk, hogy kizsebeljék Magyarországot, nemzeti kormányra van szükségünk

cs3-szerkeszto

Szabó István: A jövő kertészete összefogással épül 

cs3-szerkeszto

Húsvéti táncház lesz Szentesen

cs3-szerkeszto

A büntetés súlyosítását indítványozza az ügyészség a szentesi halálos kutyatámadás ügyében

cs3-szerkeszto

Ismét magyar bajnok lett a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

A tiszások megfenyegették Varga Ferencet

cs3-szerkeszto

Robotok, drónok és mesterséges intelligencia – így zajlott a Digitális Témahét a Zsoldosban

cs3-szerkeszto