Csongrád

Se az eső, se a villám, se a bánat, se a bú nem költözik már a csongrádi Táncházba + GALÉRIA!

Csongrád önkormányzata saját forrásból, közel nettó 19 millió forintból újíttatta meg a Táncház tetőszerkezetét, aminek köszönhetően megszűntek a beázások. A hivatalos átadó ünnepséget szerdán tartották.

Ünnepélyes keretek között köszönték meg a táncosok a kivitelezőnek és a városvezetésnek, hogy egy újabb fejlesztést hajtottak végre azon az épületen, amiben életük nagy részét töltik. Ezúttal a teljes tetőszerkezet megújult, így mostantól az eső sem jelent akadályt a táncoslábú ifjúságnak. 

Cseri Gábor önkormányzati képviselő beszédében elmondta, hogy az elmúlt években már több mindent felújítottak az épületben. Hozzátette azonban, hogy van még min javítani, de azon dolgoznak, hogy minden munkát mihamarabb el tudjanak végezni. Arról is beszélt, hogy a múltban sokszor kezdték a házak építését a tetővel, annak érdekében, hogy legyen mi megvédje őket az esőtől, a bánattól, a bútól. Akkoriban ugyanis az emberek hittek abban, hogy a tető megvéd ezektől. 

„Ennek a tetőfelújításnak köszönhetően megnyugodhatunk, mostantól sem az eső, sem a villám, sem a bánat, sem a bú nem fog ide bejönni. Az a csodálatos munka, amit eddig itt végeztek, az továbbra is folytatódni tud” – fogalmazott a képviselő. 

A beruházás keretében a teljes tetőszerkezet felújításra került, megelőzve ezzel a további beázásokat. A kémények lebontásra kerültek, az ereszcsatorna cseréje megtörtént. A cseréplécek lebontásra kerültek, szükség esetén kicserélték őket, majd mindegyik gomba és rovar elleni szerrel kezelésre került. A felújítás során megfelelő villámvédelmet is kapott az épület, valamint napelemek felhelyezésére is alkalmassá vált a tetőszerkezet. 

Természetesen a házigazdák produkciója sem maradhatott el: a fiatalok körbefogták az épületet és úgy ropták a táncot. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lilába borul Csongrád – a város is csatlakozik a Koraszülöttek Világnapjához

cs3-szerkeszto

Az ország második legjobb gyalogló óvodásai lettek a csongrádi Bercsényi utcai „Kincskereső” Tagóvoda apróságai

cs3-szerkeszto

Jubileumi kiállítás nyílt Csongrádon az 50 éves Művésztelep alkotásaiból

cs3-szerkeszto

A csongrádi Sághy diákjai a szó erejével ünnepelték a magyar nyelv napját

cs3-szerkeszto

Varázslatos Márton-nap a Kossuth téren, ahol Csongrád fényei egybefonódtak

cs3-szerkeszto

Lelki erő és hivatástudat: köszönet Csongrád szociális pilléreinek + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Zöld tűzgömböket és hullócsillagzáport is láthatunk Szentes és Csongrád fölött

cs3-szerkeszto

Csínyek, pszichológia és terápiás kutya – elstartoltak a Humán Hetek a csongrádi Batsányiban

cs3-szerkeszto

Belterületi utak újulnak meg Csongrádon

cs3-szerkeszto