Szentes

Szabó Zoltán Ferenc: én leszek az első, aki a felvételeket nyilvánosságra hozza

Olyan helyekre helyeznek el kamerákat a Ligetben, ahol a rongálók nem látják, így nem fogják tudni, hogy felveszik őket – jelentette be pénteken Szentes polgármestere. 

Mint megírtuk, összefirkálták a csúszdát és megégették a mászóka kötelét a Ligetben található játszótéren. Szabó Zoltán Ferenc a történtekre reagálva elmondta, hogy az ilyen cselekmények romboló hatással vannak az egész város közösségére. 

Azt ígérte, hogy az eszközöket letakarítják és adott esetben cserélnek is párat. „Olyan helyekre fogunk elhelyezni kamerákat a Széchenyi Ligetben, amivel nem tudják majd, hogy mi látni fogjuk őket, hogy ki lesz az, aki összefirkálja. És őszintén? Én leszek az első, aki a felvételeket a közösségi oldalakon nyilvánosságra hozza” – fogalmazott a polgármester. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lapátok a vízen: Kurca Regatta Túramaraton várja a természetkedvelőket

cs3-szerkeszto

Már az új, alacsony dózisú, legmodernebb CT-berendezés is dolgozik – átfogó eszköz- és infrastruktúra-fejlesztés zajlik a szentesi kórházban 

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto

A Tisza nem tudja: már nincs kampánycsend!

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: a választás tétje a béke és a biztonság

cs3-szerkeszto

Szabó István: a szentesi kórház fejlesztése nem csupán egy beruházás, hanem egy közös ügy, amely mögött összefogás és hosszú távú elköteleződés áll

cs3-szerkeszto

Szentesi Kétfarkúak: Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem került beépítésre a jogrendünkbe

cs3-szerkeszto

Újabb elítélttel barátkozik a tiszás Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Ellepték a rendőrök Szentest, drogdílereket és fogyasztókat kapcsoltak le

cs3-szerkeszto