Vélemény

Botka László megvédte a kormány egyik legjelentősebb beruházását

Szeged polgármestere szerint nincs annál rosszabb, amikor „3 éves bölcsészdiplomával rendelkezők” védik a környezetet.

„Nincs rosszabb a környezetvédelem szent ügyének, mint amikor 3 éves bölcsészdiplomával rendelkezők védik. Nincsenek tisztában se az energetika, se a biológia alapfogalmaival, de képesek hisztit kelteni. Ezzel kárt okoznak!” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Botka László, aki az Átlátszó „Egy 120 ezer lakosú város árama és egy 50 ezres város vize kell a BYD-gyárnak” című cikkére reagált. 

Szeged polgármestere szerint a szegedi BYD gyár harmad annyi vizet használ, mint egy debreceni akkugyár. Abból pedig Debrecenben 3 épül.

„Szegedi kútjaink dupla annyi vizet termelnek, amit a város és a BYD együtt elhasznál. Ez együtt is kevesebb, mint a rendszerváltás előtt, amikor Szeged volt a könnyűipar központja (ruhagyár, kábelgyár, kendergyár stb.)” – hangsúlyozta bejegyzésében a politikus.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Döbbenet! Rátámadt az egyházra is, ahogy nagy elődei is tették

cs3-szerkeszto

Dócs Dávid: Nem a telefonos rablás a legnagyobb gond Magyar Péterrel

cs3-szerkeszto

Hajnal Gyöngyi: Kisember a Vatikánban járt

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő mag népe, míg nem lesz késő!

cs3-szerkeszto