Szentes

Szentesen is kiderült: szárad a Tisza

Nagyjából a Gödör fele telt meg emberekkel kedd este, amikor Magyar Péter haknikörútja Szentesre érkezett. 

A Tisza Párt arca a szokásos sablonjait durrogtatta, szinte szóról szóra ugyan azt a betanult szöveget hallhattuk, mint az összes többi városban. A helyszínen járva azt tapasztaltuk, hogy sok jelenlévő panaszkodott, hogy milyen kevesen vannak. És tényleg, jóval kevesebben vettek részt most, mint tavaly májusban. A helyiek becslése alapján maximum 4-500 fő volt kíváncsi a pártvezérre. Többen azt is említették, hogy ennél még Gyurcsány Ferencen is többen lettek volna.

Magyar a már megszokott, fárasztó, óbégatós stílusban hangoztatta újra és újra a begyakorolt paneleket. A jelenlegi kormányt kritizálta, azonban új dolgot nem említett.

A rendezvény végén sokan csalódottan indultak el haza, és arra panaszkodtak, hogy alig láttak helyi arcokat, ismerősöket. Valósnak bizonyultak tehát azok az információink, hogy bértapsolókkal próbáltak tömeget alkotni.

Fotók: Képrenyőkép + Rákász Béla



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Új lakók költözhetnek a szentesi Zsoldosba – különleges hotelt kapott az iskola!

cs3-szerkeszto

Így nézett ki a szentesi református templom több mint 200 évvel ezelőtt – különleges grafika készült!

cs3-szerkeszto

Taroltak a Boros diákjai: megnyerték a szentesi Városi Gólyavetélkedőt!

cs3-szerkeszto

Rendőrök, katonák és csillámtetoválások – különleges pályaorientációs napot tartott a szentesi Zsoldos

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Különleges fotókiállítás nyílik Szentesen – érkezik a XII. Mecsek Szalon!

cs3-szerkeszto

Álnyomozók csaltak ki közel 80 millió forintot egy szentesi cégvezetőtől – mindketten rács mögé kerültek! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Vérre megy a móka! Halloweeni véradás lesz Szentesen, ahol minden segítő ajándékot kap!

cs3-szerkeszto