Csongrád

Parkolók épülnek Csongrád központjában – Félreértés okozta a lakossági aggodalmat

Csongrád központi részén, a Szentháromság téren hamarosan új parkolóhelyek kialakítására kerül sor a Városközpont fejlesztési projekt részeként. A fejlesztés célja, hogy enyhítse az évek óta fennálló parkolási gondokat, különösen a tízemeletes házak környékén.

A tervezett munkálatok azonban lakossági aggodalmat váltottak ki, mivel sokan úgy értelmezték a tájékoztatást, hogy mintegy 200 fa kivágására kerül sor. Csongrád város Területfejlesztési Tanácsnoka, Gyovai Zsolt arról tájékoztatta portálunkat, hogy a 200 csupán az érintett növényzet – fák, cserjék és bokrok – nyilvántartására szolgál, és nem a kivágandó fák számát jelöli. A szakértőkből álló bizottság vizsgálta és jelenleg is vizsgálja a fák állapotát.

A projekt tervezése 2019-ben indult, 2024 március 07-én került beadásra és még ebben az évben elbírálásra is. A lakosokkal a tervezés alatt is folyamatos volt a kapcsolattartás, hiszen 2019-2024 között minden évben megtartott lakossági fórumon Bedő Tamás polgármester úrral tájékoztatást adtak a projekt éppen aktuális állásáról. 2021-ben a Coop ABC kirakatában a tervek mellé egy gyűjtőládát is kihelyeztek, ahová a lakosok eljuttathatták véleményüket és kifejthették álláspontjukat. Több mint 290 visszajelzés érkezett, amit a város vezetése figyelembe vett a tervezés és a döntéshozatal során. Emellett meghívást kaptak az Erkel Ferenc utcai bérház közgyűlésére, ahol lehetőségük volt a megjelent lakosokat tájékoztatni és a felmerülő kérdéseket megválaszolni. 

“A szakértői vizsgálatok alapján jelentős mértékben csak a beteg és életveszélyes fák kivágására kerül sor, ami sajnos elkerülhetetlen. A kivágott növényzet helyére azonban 5-6 éves facsemetéket ültetnek, és a tervek szerint több fa kerül telepítésre, mint amennyit eltávolítanak” – tudtuk meg Gyovai Zsolt tanácsnoktól.

A város vezetése továbbra is nyitott a lakossági párbeszédre, és mindenkit biztosít, hogy a fejlesztés nemcsak a parkolási gondokat orvosolja, hanem a zöldterületek megóvására és megújítására is kiemelt figyelmet fordít, bízva abban, hogy az 50-52 évvel ezelőtt kialakult városkép gyönyörűen megújul és egy élhető környezetet biztosít a város lakói számára.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Learatott tarló ég Csongrád külterületén

cs3_szerk2

Félelmetes: VIDEÓKON a szombat esti földrengés, amit 9 (!!!) utórengés is követett!

cs3_szerk2

Csúcsformában Szentes és Csongrád tűzoltói a FireCross csongrádi fordulójában

cs3_szerk2

Újabb, még erősebb földrengés rázta meg Csongrádot szombat este!

cs3_szerk2

A Bodor Martin Családi Borászat tarolt a csongrádi Város Bora választáson 

cs3_szerk2

Még a kecske is megijedt – VIDEÓN a csongrádi földrengés

cs3_szerk2

Földrengés volt Csongrádnál

cs3_szerk2

Művészet, közösség és zene Csongrádon: közeleg a Bökényi Művészeti Nap!

cs3_szerk2