Szentes

A rádióval kapcsolatban sem írt igazat az önkormányzat

Csőszi Viktor, a Rádió Smile ügyvezetője elárulta, hogy az előterjesztésben foglaltakkal ellentétben Szentesen is terveznek stúdiót, amennyiben sikeres lesz a rádió fogadtatása. 

Szabó Zoltán Ferenc tegnap elismerte, hogy félrevezették a lakosokat, ugyanis „határozati javaslatban voltak olyan pontok, amelyek kiegészítésre vagy módosításra szorultak”. Elmondta, hogy a „Gyermeket a Szentesi Központi Óvoda Farkas Antal utcai tagóvodájába nem lehet beiratkozni” mondatot törölni kellett, ez ugyanis félreértést okozott a szülők körében, akik attól tartottak, hogy az óvoda megszüntetését tervezik.

A rádió kapcsán is félrevezetőek az információk

Az előterjesztésben, amit ma tárgyal a képviselő-testület, az szerepel, hogy Kiskunfélegyházán lenne a stúdió, és onnan szerkesztenék a szentesi adást. Csőszi Viktor portálunknak elárulta, ha pozitív a rádió fogadtatása, Szentesen is szeretnének kialakítani egy helyiséget, ahol a helyi híreket, interjúkat el tudnák készíteni. 

Elvi hozzájárulást kérnek az önkormányzattól

Az ügyvezetőtől megtudtuk, hogy a rádió elindítása egy hosszú folyamat. A Médiahatóságnál meg kell pályázni a jelenleg üres frekvenciát, el kell intézni az engedélyeket, fel kell építeni a struktúrát, stb. Kifejtette, hogy a várostól elvi hozzájárulást kérnek, hogy könnyebb legyen a pályázatuknak érvényt szerezni.

Szinte minden rádiónak vannak kisebb szabálysértései 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság több jogsértést is megállapított a Mosoly Média Nonprofit Kft. ellen. Csőszi Viktor úgy reagált, hogy szinte minden rádiónak vannak kisebb-nagyobb szabálysértései, azonban ha nagyobb problémák lennének a rádió körül, akkor nem kaptak volna engedélyt a kiskunfélegyházi frekvenciájukra. 

„Rádiónknak több olyan, ma már megyei vagy épp országos médiában dolgozó munkatársa is van vagy volt, akik megfordultak a korábban Rádió451-ben, illetve más Csongrád Csanád Vármegyei rádiókban (R88, R7). Tudjuk azt, hogy korábban is volt igény helyi rádióra Szentesen, és sajnálatos, hogy erre 2019 óta senki nem vállalkozott.

Mi magunk 16 év tapasztalatával és a helyi, vidéki rádiók eltűnését látva és ezeknek okait ismerve döntöttünk úgy, hogy kidolgozunk egy stratégiát, amivel visszaadhatjuk ezeknek a településeknek az egyik legfontosabb, leggyorsabb és az emberek által egyik legjobban használt felületet, a rádiót, ami róluk is szól.

Mi voltunk azok, akik megkerestük Szentes város polgármesterét, hogy rajta keresztül az Önkormányzat – amennyiben úgy látják, hogy továbbra is van igény egy helyi rádióra – mindössze egy támogatói nyilatkozattal fejezzék ki eme igényüket, amivel mi a Médiatanácshoz benyújtott kérelmünket alá tudjuk támasztani” – véli az ügyvezető. 

Fotó: Csőszi Viktor/Rádió Smile



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ha kisüt a nap, élettel telik meg a szentesi Kurca-part + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Mutatjuk a szentesi elsősegélynyújtó verseny eredményeit

cs3_szerk2

Új szakmai szövetséget alapított a szentesi Tóth József Színház igazgatója

cs3_szerk2

Elismerésben részesült a Szentes Járási Hivatal hatósági állatorvosa

cs3_szerk2

A Csongrádi Kisréti Otthon hozta el a Nemzeti Művelődési Intézet legrangosabb díját, a szeretetet

cs3_szerk2

A bajai egyetem versenyén jutott döntőbe a szentesi Zsoldos diákja

cs3_szerk2

Tavaszváró Bálra vár a Szentesi Központi Konyha

cs3_szerk2

Cégek Piaca Szentesen: bemutatkoztak a duális partnerek

cs3_szerk2

Drogfogás Szentesen: Metamfetaminnal kereskedő férfit fogtak el a rendőrök

cs3_szerk2