Kék Hírek Szentes

Szép munka! Egy hét alatt 3 tolvajt füleltek le a szentesi zsaruk

A szentesi rendőrök mobiltelefont, kerékpárt és egy pár sportcipőt adtak vissza a jogos tulajdonosaiknak.

A Szentesi Rendőrkapitányságon január végén egy hét alatt három eljárás is indult lopás miatt. Az egyik esetben egy cipőboltból vittek el két pár sportcipőt, miután eltávolították róluk az áruvédelmi eszközt. Az összesen 45 ezer forintot érő lábbeliket egy olyan csoport emelte el, melynek tagjai egy kistelepülésről utaztak fel direkt a lopás céljából, a lebukás elkerülése érdekében pedig még autót is cseréltek – számolt be a rendőrség.

Négy nappal később arról érkezett bejelentés, hogy az éjszaka folyamán eltűnt egy bicikli. A tulajdonosa nem zárta le az 55 ezer forintos kerékpárt. 

Nem sokkal később a buszpályaudvaron vittek el egy 60 ezer forintos mobiltelefont. 

A Szentesi Rendőrkapitányság járőrei és nyomozói azonosították mind a három bűncselekmény elkövetőit. Az egyik sportcipő az egyik tettestől, a bicikli egy zálogházból, a mobiltelefon pedig a fél órán belül elfogott másik elkövető ruhájából került elő.

Fotó: illusztráció, Bama.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Másfél órán belül elkapták a szentesi autómosó hátizsáktolvaját

cs3-szerkeszto

Szentesen próbálták elkölteni a lopott bankkártyán lévő pénzt – 24 órán belül elfogták a pénztárcatolvajokat

cs3-szerkeszto

Halálos ittas baleset Kistelek közelében: vádat emeltek a sofőr ellen

cs3-szerkeszto

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Részegen döntötte ki a nagymágocsi Selfie-pontot – egy napon belül elfogták a rendőrök

cs3-szerkeszto

A tetejére borult egy autó Csongrád közelében, teljes útzár mellett mentenek

cs3-szerkeszto

Milliókat csaltak ki idősektől Szentes környékén – újra támadnak az „unokázós” csalók

cs3-szerkeszto

Ismét használatba kerül a 60-as terem a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Lebukott a csongrádi drogdíler: kiskorúnak adott el kábítószert

cs3-szerkeszto