Politika Szentes

Egymásnak esett a Tisza és a DK Szentesen

Ez gyors volt: miután Varga Ferenc indulását bejelentették, megkezdődött a harc a Demokratikus Koalíció és a Tisza Párt helyi emberei között. Azon tört ki a balhé, hogy ki akar jobban tüntetni. Szerinted valósak a sérelmek, vagy csak színház az egész?

Nem sokkal az után, hogy Gyurcsányék bejelentették, hogy a Jobbikból átigazolt mitugrász roma politikai igazgatót indítják a 2026-os országgyűlési választáson, a Tisza Párt helyi emberei egyből elkezdték támadni Varga Ferencet. Az ürügy pedig a baloldali pártok politikai játszóterévé vált kórház.

Varga fórumot hirdetett Szentesre, egészen véletlen pont arra a napra, amikor a Tisza Budapestre szervezett hőzöngést. A tiszások egy tollat nem tettek még keresztbe, Szentes érdekében semmit sem tettek mindeddig, most azonban, hogy Facebookon kell hőbörögni, kezdik megmutatni magukat. Érdemi munka és/vagy alternatívák helyett Vargát támadják, mintha nem lenne holnap.

„Talán nem eléggé tájékozott de segítek: ezen a napon is van már egy igen nagy horderejű civil demonstráció amit szintén nem vesz figyelembe. Vagy direkt el akarja terelni a figyelmet? Mint eddig 14 évig a DK tette??” – szegezték a kérdést Vargának. 

„Meglepődve tapasztalom, hogy nem a fideszesek estek nekem. Hanem önmagukat civilnek kiadó Tisza párti szervezők és szimpatizánsok. Mindamellett, hogy ez egy rossz politikai döntés, emberileg is megkérdőjelezhető” – reagált a vádakra Varga. 

A Demokratikus Koalíció emberének a közösségi oldalán hosszas, személyeskedő vita alakult ki a két baloldali gyülekezet között. Íme néhány szösszenet:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasói levél: Szentesen csak szépet, jót, lehet írni

cs3_szerk2

Ha kisüt a nap, élettel telik meg a szentesi Kurca-part + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Továbbra is titkolják, hány embert rúgtak ki az önkormányzati intézményekből

cs3_szerk2

Mutatjuk a szentesi elsősegélynyújtó verseny eredményeit

cs3_szerk2

Sikolyok, vér, törés, és versengés Szentesen

cs3_szerk2

Új szakmai szövetséget alapított a szentesi Tóth József Színház igazgatója

cs3_szerk2

Elismerésben részesült a Szentes Járási Hivatal hatósági állatorvosa

cs3_szerk2

A Csongrádi Kisréti Otthon hozta el a Nemzeti Művelődési Intézet legrangosabb díját, a szeretetet

cs3_szerk2

A bajai egyetem versenyén jutott döntőbe a szentesi Zsoldos diákja

cs3_szerk2