Szentes

Tovább fejlődött a szentesi kórház

Korszerű terheléses EKG-laboratóriumot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrumában.

Pávics László professzor, az SZTE Nukleáris Medicina Intézetének vezetője kifejtette, a szívkoszorúér-betegségek korai felismerésében fontos szerepet játszanak a terheléses radioizotópos vizsgálatok.

Az izotópdiagnosztikai osztályon – amelynek a szentesi kórház egyetemi integrációját megelőzően is szorosak voltak a kapcsolatai az SZTE-vel – az infrastrukturális és személyi feltételek adottak voltak a terheléses labor kialakítására. Többek közt egy futópadot és a egy korszerű EKG-berendezést vásároltak, így helyben már valamennyi, a szívizom vérellátási problémájával kapcsolatos vizsgálatot el tudnak végezni – közölte a professzor.

Pávics László kifejtette, terveik között szerepel a szentesi telephely további műszeres fejlesztése is, amely révén elsősorban az onkológiai betegségek helyben történő vizsgálatára kívánnak újabb korszerű diagnosztikai lehetőségeket biztosítani.

Az onkológiai diagnosztika iránt egyre nagyobb az igény, Szegeden már két műszakban és szombatonként is végeznek ilyen vizsgálatokat. 

A szentesi fejlesztéssel pedig amellett, hogy helyben is elérhetővé válnának a PET-CT-vizsgálatok, csökkenthető lenne a szegedi intézet terhelése – mondta a professzor. Hozzátette: a személyi feltételek adottak, idén már két új szakorvos csatlakozott az intézethez, akik a nukleáris medicina területével szeretnének foglalkozni.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Otthont! Házat! Hazát! – Szentesen zenél az Ismerős Arcok

cs3_szerk2

Farkas Nikolett: Megdöbbenve olvasom Varga Ferenc lejárató megnyilvánulását

cs3_szerk2

Húsvéti játékra várják a családokat Szentesen, a Központi Konyha előtt

cs3_szerk2

Szentesi és csongrádi iskolák is a legjobbak között végeztek a metALCOM távközlési versenyén

cs3_szerk2

190 adag paprikás krumplit osztottak ki Szentesen

cs3_szerk2

Dobogón végzett a Horváth Mihály Gimnázium csapata

cs3_szerk2

A tények makacs dolgok…

cs3_szerk2

Csokitojásokat és széles mosolyokat hozott a kiséri nyuszi + GALÉIA!

cs3_szerk2

A szentesi kórházat támogatta Mága Zoltán

cs3_szerk2