Csongrád

Notre-Dame újjáépítését tanulmányozták a csongrádi Sághy diákjai

A párizsi Notre-Dame székesegyház tetőszerkezetének újjáépítési munkálatainak bemutatásán vettek részt HSZC Sághy Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának diákjai az elmúlt héten Budapesten. A faiparos tanulók és oktatók kíváncsian várták a nem mindennapi előadást.

A program keretében először Wolfgang Schafitel, (Németország) az Ács Képzőközpont nemzetközi projekt-koordinátora röviden bemutatta az intézmény szakmai alap-, és felnőtt-továbbképzésben végzett munkáját, különös tekintettel az ácsszerkezetek restaurálására vonatkozó képzéseiket. 

Ezt követően Andreas Beck a Württembergi Ács Szövetség biberachi Ács Képző-központjának oktatója áttekintést adott a Notre-Dame tetőszerkezetének a tragikus tűzesetet követő újjáépítési munkálatairól. Beck úrnak egy tanulmányút keretében lehetősége nyílt a tetőszerkezet újjáépítési munkálatainak tanulmányozására, az építési helyszínen, valamint a szerkezeti elemeket előkészítő műhelyben folyó munkálatok megtekintésére.

Elsősorban a huszártorony (la fleche) munkálatait tekinthették meg a csongrádi diákok, rengeteg praktikus információval és technológiai megoldással színesítve. Az eredeti állapotot állították helyre, öt esztendő alatt, szinte a nulláról. 60 méter magas lett végül a torony, melyhez 400 m³ tölgyfát használtak fel, és hagyományos kézi szerszámokkal (pl. bárddal) munkáltak meg. A templom eddigi felújítása 1 milliárd eurót tett ki, melyet adományokból fedeztek.

„Egy igazán magával ragadó előadást tekinthettünk meg, a szakmaiság csúcsa volt. Oktatók és tanulók is elégedetten konstatálták a végén: „Na ez igen!” Jövőbeli terveink között szerepel Erasmus+ keretében tovább gazdagítani tudásunkat a németországi Képző Központban!” – írja összefoglalójában az iskola. 

Forrás, fotók: Száraz András oktató 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Dél-Alföld egyik legnépszerűbb mulatós zenekara érkezik a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

A tetejére borult egy autó Csongrád közelében, teljes útzár mellett mentenek

cs3-szerkeszto

Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda fejlesztése

cs3-szerkeszto

Lebukott a csongrádi drogdíler: kiskorúnak adott el kábítószert

cs3-szerkeszto

Országos mezőnyben is helyt álltak a csongrádi Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület fiataljai

cs3-szerkeszto

A szaunák is bezárnak: energiatakarékossági intézkedéseket vezetett be a Csongrádi Gyógyfürdő

cs3-szerkeszto

Makk Marci Egészség- és Sportnap várja az érdeklődőket Csongrádon

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Drogot tettek az italodba? Ez az új csongrádi eszköz egy perc alatt választ ad!

cs3-szerkeszto