Szentes

Sulyok Tamás Szentesen: a vidéki jogászság a nemzet megmaradásának záloga + Fotók + Videó!

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a régió jogászságának képviselőivel folytatott eszmecserét a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban, ahol kijelentette: a vidéki jogászság a nemzet megmaradásának záloga.

Az államfő kerekasztal-beszélgetést folytatott a jogászi hivatásrendek dél-alföldi képviselőivel. Ezt követően újságíróknak azt mondta: az, hogy a Szenteshez hasonló méretű városokban legyen jól képzett jogászság, az értelmiség más szakmákban is legyen jelen és működjön jól, a nemzet megmaradása szempontjából alapvető.

Sulyok Tamás szavai szerint “a gyökerek azért jók, hogy az embert a szél ne fújja el“. Mint mondta, mindennapi munkája során meghatározó az a tapasztalat, melynek nagy részét vidéki ügyvédként szerezte.

Sulyok Tamás kifejtette, köztársasági elnökként fel tudja hívni a figyelmet a vidéki jogászság fontosságára. A jó gyakorlatokat megpróbálja összegyűjteni, támogatni, és igyekszik létrehozni a különböző kapcsolatokat az ország régiói között.

A vidéki jogászság lehetőségeit javító jó gyakorlatok között említette az államfő a kormányhivatalok, az egyetemek, bíróságok kezdeményezéseit, kiemelve a Gyulai Törvényszék jogásztovábbképzéseit.

Sulyok Tamás közölte, a jövőben ellátogat a Szenteshez hasonló nagyságú városokba az ország más régióiba is. Megpróbálja összegyűjteni, hasznosítani a tapasztalatokat, és úgy formálni a lehetőségeket, hogy száz év múlva is büszkék legyünk a szentesiekre, szarvasiakra, mezőtúriakra és kiskunfélegyháziakra.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Véradást szerveznek a légimentőkkel Szentesen – egyetlen segítséggel akár három élet is megmenthető

cs3-szerkeszto

Honeybeast nagykoncerttel ünneplik augusztus 20-át Szentesen

cs3-szerkeszto