Kék Hírek Külföld

Tragédia Washingtonban: összeütközött egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter

A légitársaság közlése szerint 60 utas és 4 fős legénység tartózkodott az utasszállító repülőgépen, amely Washingtonban a Potomac folyó felett összeütközött a három embert szállító katonai helikopterrel szerda este.

A szövetségi és állami hatóságok a helyi idő szerint késő esti órákban nagy erőkkel végezték a kutatást és mentést.

Az első jelentések szerint közvetlenül a balesetet után négy túlélőt mentettek ki a vízből.

Az amerikai parti őrség közölte, hogy minden elérhető erőforrást rendelkezésre bocsát. Virginia és Maryland állam, valamint Washington város hatóságai – rendőrség, mentők, és tűzoltóság – egyaránt részt vesznek a munkában. Maryland állam kormányzója azt közölte, hogy az állam rendőrségének búváregységét is a helyszínre küldték.

Donald Trump elnök közleményt adott ki, hogy szorosan követi a fejleményeket, és egyben köszönetet mondott a mentésben dolgozóknak.

Az American Airlines légitársaság közleményéből kiderül, hogy a szerencsétlenül járt utasszállító Wichita felől tartott Washingtonba és épp leszálláshoz készülődött a Ronald Reagan repülőtérre, amikor a Potomac folyó felett ütközött egy gyakorló repülést végző Blackhawk típusú katonai helikopterrel.

Az ütközés helyi idő szerint nem sokkal este 9 óra előtt történt, amely után a két jármű a folyóba zuhant.

A Ronald Reagan repülőtér az amerikai főváros rendkívül forgalmas belföldi repülőtere, közvetlenül a Potomac folyó partján fekszik, hivatalosan a Virginia állambeli Arlington területén.

A Potomac folyó feletti vízfelületet nem csak a repülőtéren közlekedő utasszállító gépek használják, hanem rendszeresen repülnek a folyó fölött alacsony magasságban egy közeli katonai bázisra tartó, vagy onnan felszálló katonai repülők és helikopterek is.

Fotók: Washington Post, AFP, MTI/EPA



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, veszélybe került a magyar energiaellátás + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Boris Johnson: akár most is lehetne telepíteni nem harci feladatokra nyugati katonákat Ukrajnába

cs3-szerkeszto

XIV. Leó pápa hamvazószerdán a lángokban álló világ hamvairól beszélt

cs3-szerkeszto

Kigyulladt egy kisteherautó Szentesen

cs3-szerkeszto

Egy nap alatt meglett az ellopott kerékpár Szentesen

cs3-szerkeszto

Gyors rendőri munka Szentesen: egy nap alatt előkerült az ellopott mobil Szentesen

cs3-szerkeszto

BREAKING! Országos körözést adott ki a rendőrség a szentesi szennyoldal egyik aktív közreműködője ellen!

cs3-szerkeszto

Rálőttek a polgármesterre, mentőhelikopter ment érte a hivatalhoz!

cs3-szerkeszto

Kigyulladt egy ház Csengelén, két város tűzoltói siettek a helyszínre

cs3-szerkeszto