Site icon Cs3.hu

A szélsőjobb karjaiból Gyurcsány ölébe

Mint ahogy egy zavarodott méhecske száll virágról virágra, úgy próbál helyezkedni pártról pártra Varga Ferenc. Az elveit a kukába dobva hajszolja a pénzt. 

Varga Ferenc 2014-ben a szegvári roma nemzetiségi önkormányzat vezetőjeként kezdte pályafutását. A roma származású politikus ezek után a Jobbikba igazolt, ahol Jakab Péterrel tolta a botránypolitizálást.

A 2022-es országgyűlési választáson országos listán indult. Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt javaslatának megfelelően az ellenzéki összefogás pártjai (Egységben Magyarországért) három roma származású képviselőt biztosan bejutó helyre tettek, ezért az országos lista 25. helyére került, és 2022 májusától az Országgyűlés tagja lett.

2023 januárjában kilépett a Jobbikból, és független képviselőként folytatta. 

Nem sokkal a függetlenné válás után Gyurcsány Ferenc fogadta örökbe Szentes elvtelen politikusát, aki Dobrev Klára és az Árnyékkormány egyik miskolci rendezvényén jelentette be, hogy csatlakozik a DK-hoz. 

Varga helyet kapott az Árnyékkormányban is, majd a napokban Gyurcsány bejelentette, hogy a DK politikai igazgatójává teszi meg az egykori Jobbikos roma képviselőt. 

A napraforgó tehát továbbra is virágzik, a zsebbe omlik a pénz, mi pedig kíváncsian várjuk, melyik formáció lesz a következő állomás Varga pályafutásában.

Exit mobile version