Csongrád Kék Hírek

Csongrádi emberrablók ellen emeltek vádat

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a négy férfival szemben, akik kábítószer üzletből eredő elszámolási vitájukat adósaik elrablásával akarták rendezni tavaly télen.

A vádirat szerint a vádlottak 2024. január 30-án, hajnali egy óra körüli időben megjelentek a sértetteknél, egy csongrádi házban. A sértetteket egyikük egy farúddal több alkalommal fejbe vágta, bántalmazta. Másikuk késsel a kezében, mindvégig ordibálva fenyegette, testszerte ütötte-rúgta az egyik férfit, miközben további két társuk a kijáratot állta el. Miután a sértettek feladták a védekezést, a telefonjaikat is elvették tőlük, hogy ne tudjanak segítséget hívni. Ezután kezeiket kábelekkel összekötötték, majd kocsikba kényszerítve elvitték őket egy faluba, ahol azt követelték tőlük, hogy autóikat írassák át a nevükre. A bűncselekménynek reggel 8 órakor, rendőri közbelépés vetett csak véget – áll az ügyészség közleményében. 

A bántalmazott sértettek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek, egyikük sérelmére egy vádlott szexuális bűncselekményt is elkövetett.

A főügyészség valamennyi vádlottat társtettességben, felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntettével vádolja, az erőszaktevő terheltet emellett szexuális erőszak bűntettével vádolja.

A terheltek bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Az egyik járműben megtalált, az elkövetéshez használt eszközökről készült fotókat a szemlekor a rendőrség készítette.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Idén is hatalmas sikerrel zajlik a 28. Csongrádi Borfesztivál

cs3-szerkeszto

Hawai hangulatban zajlott a Makk Marci Egészség- és Sportnap Csongrádon

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Ismeretlen holttestet találtak Csongrádon – a rendőrség keresi, ki lehet az elhunyt

cs3-szerkeszto

Halőrök zavarták meg az orvhalászokat Csanyteleknél – a kukoricásban próbálták elrejteni a motort

cs3-szerkeszto

Rádióamatőrök lepik el a Körös-torkot – érkezik a XI. Csongrádi Rádiós Találkozó

cs3-szerkeszto