Szentes

A tervezett ütemben halad szentesi Rigó felújítása

„Semmiféle akadályozó tényező nincs, a munkálatok a tervek szerint haladnak” – jelentette ki szerdán Kérdő Szabolcs, a kivitelező System Service Kft. projektvezetője. 

A Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Rigó Alajos Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény diákjai a következő tanévet már a Deák Ferenc utcai épületben kezdhetik meg, ugyanis a kivitelező megerősítette, hogy semmi akadálya nincs annak, hogy a nyáron befejezzék a munkálatokat. 

A múlt év novemberi munkaterület-átadást követően minden felmérés elkészült és a szükséges gyártások elindultak. Az idei évben folytatódtak a decemberben elkezdődött bontások, így kijelenthető, hogy mind gépészeti, mind a kőműves bontások nagy ütemben haladnak jelenleg is. A nyílászárók pedig január végén érkeznek. 

„A tornatermi- és homlokzati állványozást, tornatermi hőszigetelést időjárástól függően próbáljuk minél hamarabb elkezdeni. Kiválasztásra került a tetőáthajtás kapcsán a pótolandó cserepeknek a típusa, amiket meg is rendeltünk, így január végén a tetőáthajtási munkák elindulnak” – mondta el Kérdő Szabolcs. 

A tetőjavítási munkákra körülbelül három hónapot számolnak, és a többi szakma is olyan szinten elhaladt, hogy a nyár közepi befejezést abszolút tartani tudják. 

„Folyamatosan haladnak az átalakítások, olyan jellegű kérdések vagy tartalmi problémák, amik csúszást eredményeznének, nincsenek” – hangsúlyozta a kivitelező képviselője. 

Portálunknak azt is elárulta a projektvezető, hogy a kivitelező és az építtető, tehát a teljes menedzsment között folyamatos a kommunikáció. Heti rendszerességgel tartanak tervezői kooperációkat, amin minden alkalommal nyugtázni tudják, hogy semmiféle akadályozó tényező nincs azzal kapcsolatosan, hogy a közösen elfogadott ütemterv megvalósuljon. 

A felújítási munkálatok kivitelezése bruttó 380 millió Ft-ba kerül, mely a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ 2024. és 2025. évi költségvetésében rendelkezésre áll, főként a megnövekedett saját bevételek terhére.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Cserháti Gyula: a szakemberek minden erejükkel a hibák javításán dolgoznak!

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Öröm az ürömben: megúszták a gólyák a hétfői vihart Szentesen

cs3_szerk2

Nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Felcseperedtek a szentesi gólyák

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

A szentesi kórház ismét bizonyított: súlyos buszbaleset sérültjeit látták el profi módon

cs3_szerk2

Felborult egy autó Szentesnél

cs3_szerk2