Belföld

Kiderült, mi lett az év szava

Megválasztotta a közmédia az Év szavát – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtó- és marketing irodája az MTI-vel.

A közlemény szerint 2024-ben a “hit” szót választotta az Év szavának a Montágh Testület; a szép magyar beszéd felett őrködő szervezet a magyar nyelv és kultúra ápolását, ily módon a nemzeti identitás megőrzését tűzte ki célul.

“A testület indoklása szerint kiváltképpen szükségünk van az Istenbe és egymásba vetett hitünkre” – fogalmaztak.

A 2024-es Év szava a hisz ige főnévi származéka, jelentése magába foglalja a világot összetartó és minden körülmények között óvó gondviselésbe vetett bizalmat, az egymásban bízni tudás képességét, és a földízű logika fölé emelkedve azon képességünket, hogy higgyünk az isteni és emberi jóságban, bármi történjék is körülöttünk – írták.

Az MTVA szervezetéhez tartozó tanácsadó, véleményező, javaslattevő és ellenőrző testület tagjai minden évben kiválasztják azt az egy szót, amely legkifejezőbben utal az adott év történéseire, valamint a változó körülmények és világszintű kihívások között a legfontosabb értékre hívja fel a figyelmet.

A Montágh Testület kiemelt feladata az anyanyelvi és a viselkedéskultúra ápolása, ezáltal a kulturális értékőrzés és értékteremtés támogatása – tették hozzá.

Az Év szavát 2020-tól minden év decemberében hirdeti ki a közszolgálati média a testület tagjainak szavazata alapján; 2020-ban az “egymás”, 2021-ben a “család”, 2022-ben a “béke”, 2023-ban a “gyermek” kifejezést választották – áll a közleményben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: az első csatát megnyertük, a második április 12-én lesz

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg a április 12-én a háborúellenes szövetségünket

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a tiszások elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni

cs3-szerkeszto

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

Koncz Zsófia: a választások tétje a magyar családok számára a legnagyobb

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány “teljes szívvel áll Magyarország mellett”

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: el a kezekkel a magyarok szabadságától!

cs3-szerkeszto

Választás 2026 – Öt pártlista lehet az országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto