Szentes

Légy a változás, amit mások remélnek! – Szentesen is véradásra vár a Fidelitas 

A szentesi Fidelitas vezetője kezdeményezése nyomán országszerte véradást tartanak, hogy segítsenek azoknak, akiknek vérre van szükségük. Szentesen a Vérellátó Központban várnak minden hőst hétfőn. 

Szentesen a Vöröskereszttel együtt szerencsére sikerült egy egész délutánt leszerveznünk, hogy minél több embert csábítsunk tűhöz így az ünnepek előtt. Sajnos ilyenkor is szükség van rá, hogy minél többen adjanak vért, ezért reméljük, jó sokan jönnek el segíteni és reményt adni másoknak” – fogalmazott Pászti Dániel

A szentesi Fidelitas vezetője hozzátette, hogy édesapja több mint 150 alkalommal nyújtotta kezét, remek példát mutatva ezzel neki és testvéreinek. „Mindnyájan rendszeresen adunk vért, amióta betöltöttük a 18. életévünket. Nagyon fontos, hogy az ünnepi időszakban ne csak a saját családunkra gondoljunk, hanem azokra is, akik bajban vannak” – tette hozzá. 

A hétfői véradáson megjelenteket házi süteménnyel és ajándékokkal várják. 

Időpont: 2025. december 9., 13:00 – 16:00

Helyszín: Vérellátó Központ Szentes



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Két autó is az árokban kötött ki Szentes és Fábiánsebestyén között

cs3-szerkeszto

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Jubileumi hálaadásra hívja a házaspárokat Zsadányi József szentesi plébános 

cs3-szerkeszto

Pénteken vesznek búcsút Szentes egykori alpolgármesterétől

cs3-szerkeszto

Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott – ma sem maradtunk szentesi gól nélkül

cs3-szerkeszto

Drogprevenció és online biztonság a középpontban – Szentesen járt a Vármegyejáró 3.0

cs3-szerkeszto

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Nemzetközi amatőr színházi fesztivált rendeznek Szentesen

cs3-szerkeszto

Dömsödi Dalma ma is gólt szerzett, fél lábbal az elődöntőben a válogatott

cs3-szerkeszto