Szentes

Kőkemény üzenetet kapott a Szentes Városi Szolgáltató Kft. egykori vezetője

A “vélhetően Nagygyörgy Zsolt István által finanszírozott szennyoldal megállapításaival kapcsolatban” adott ki közleményt az SzVSz.

Mint arról már beszámoltunk, a Hírverés.hu oldal buktathatta le annak az oldalnak a szerkesztőit, akik naponta ontják magukból a gátlástalan, trágár, hazug lejáratásokat. Lelki világuk olyan sötét, hogy már gyerekeket is megtámadnak, pár lájkért cserébe. Ezzel persze az a pár olvasójuk sem ért egyet akiket éppen nem pénzért vásároltak. (Arról, hogy több ezer vietnámi lájkot vásároltak, ITT írtunk.)

Azon túl, hogy fiatalkorúakat abuzálnak, a szentesi közétkeztetést is megtámadták. Erre reagált a Szentes Városi Szolgáltató Kft. egy közleményben. Ebben keményen nekimennek a volt vezetőnek, szerintük Nagygyörgy Zsolt István volt ügyvezető a dolgozók elmondása alapján belülről támasztotta a konyha ajtaját, amikor a szülők be akartak menni szétnézni.

“…nem vagyunk egyformák! Van, aki névtelenül mocskolódik és vannak, akik emelt fővel, tisztességesen dolgoznak nap mint nap a szentesiek étkeztetése érdekében” – írják.

Hozzáteszik, hogy több cég is megtette feljelentést. Információink szerint a gyerekeket alázó szennyoldal iránt már több eljárás is folyik, és miután kiderülhetett, hogy kik finanszírozzák ezt, remélhetően hamarosan következményei lesznek a hazug állításoknak.

A teljes közlemény Facebookon olvasható:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Modern technológiákkal készül a tanévre a szentesi Zsoldos iskola

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Családi Napot rendeznek a szentesi Koszta iskolában – rengeteg programmal készülnek

cs3-szerkeszto

Szomorú látvány: kiszáradt a szentesi Helóta Biokert tava

cs3-szerkeszto