Térség

Yamina és a Suncity Brass is fellép a szentesi SkillFesten

Szentesre érkezik a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum pályaorientációs fesztiválja, a SkillFest. 

A fesztiválon interaktív programokkal, bemutatókkal és az iskolák duális partnereivel találkozhattak a résztvevők, betekintést nyerve a különböző szakmák világába. Kincses Tímea, a HSZC főigazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatónk kiemelte, hogy a rendezvény fesztiválhangulatban mutatja be a szakképzés izgalmas oldalát, és segít a fiataloknak a pályaválasztásban. 

Dr. Ambrus Norbert kancellár hangsúlyozta, hogy a szakképző intézmények mellett felnőttképzési lehetőségek is bemutatkoztak, így a rendezvény nemcsak a fiataloknak, hanem a felnőtteknek is értékes információkat és élményeket tartogat. 

Jövő szombaton a szentesi Boros, a Pollák, és a Zsoldos mellett bemutatkozik a csongrádi Sághy, valamint a HSZC makói és vásárhelyi iskolái is. 

Az esti programok között szerepel a Suncity Brass koncertje, a keverőpult mögé lép a fiatalok egyik kedvenc lemezlovasa, Yamina, és egy látványos LED zsonglőr bemutató is színesíti majd az eseményt.

Időpont: 2024. november 23. – 10-től 21:30-ig

Helyszín: Szentes, Gödör



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: először a magasfeszültségű rendszereket kell helyrehozni

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Megérdemlik a támogatást: többmillió forintot nyertek a térségbeli önkéntes tűzoltók

cs3_szerk2

Útfelújításokról tárgyalt Szabó István

cs3_szerk2

Még mindig nincs vége! Hétfő éjfélig meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást

cs3_szerk2

Családbarát Munkahely Díjat kapott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

cs3_szerk2

Nemzeti Ellenállás Mozgalom: Magyar Péter a magyar Zelenszkij! + VIDEÓ!

cs3_szerk2