Csongrád

Megérkezett Csongrádra a “Meg nem született gyermek” vándorszobor

Csongrádon a Nagyboldogasszony-templom falai között most először tekinthető meg a szívhez szóló “Meg nem született gyermek” című vándorszobor, amely Martin Hudacek, besztercei szobrászművész alkotása. 

A szobor üzenete, hogy enyhülést és lelki vigaszt nyújtson azoknak a nőknek, akik a meg nem született gyermekük emlékét hordozzák magukban. Hudacek alkotása márványból és üvegből készült. A két anyag különleges összjátéka légies és éteri megjelenést kölcsönöz a műnek. A kompozícióban az édesanya és egy gyermek alakja jelenik meg: a gyermek keze szinte megérinti az édesanyát, az emlékezés és megbocsájtás gesztusaként. 

A szobor olyan lelki sebekre szeretne gyógyírt nyújtani, amelyeket sokszor eltemetünk magunkban. E fájdalmas emlékek feldolgozása sokak számára tabunak számít, a mű azonban segít felszínre hozni az érzelmeket és enyhülést nyújtani a sérült léleknek. A szobor az elengedést a reményt és a megbocsájtást hirdeti. Az alkotás a világ számos országában számtalan nőnek segített már, a lelki békéjük megtalálásában és most Csongrádon is e nemes cél szolgálatába áll. 

A templom csendjében, ahol a szobor most helyet kapott, lehetőség nyílik a fájdalmas emlékekkel való szembenézésre és az emlékezésre az elengedésre és megbocsájtásra.  Az alkotó műve arra emlékeztet bennünket, hogy van remény a gyógyulásra a megbocsájtásra és a lelki béke megtalálására. Az alkotás nemcsak szemet gyönyörködtető, hanem mélyen megérinti az emberi lelket, és üzenete mindannyiunknak szól: a fájdalom feldolgozható, és létezik út a belső békéhez.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fagyival lepték meg a Zöld Brigád tagjait Csongrádon

cs3-szerkeszto

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

cs3-szerkeszto

160 millió forintos támogatásból bővül a Csongrádi Ipari Park

cs3-szerkeszto

A Pedagógusnap alkalmából, elismerésben részesültek az oktatás és nevelés kiemelkedő szakemberei Csongrádon

cs3-szerkeszto

A nemzeti összetartozás napjára emlékeztek Csongrádon

cs3-szerkeszto

Szentesi és csongrádi diákokat is díjaztak a „Tankerület Büszkesége” ünnepségen

cs3-szerkeszto

Csongrádon szerezte be, Szentesen árulta a drogot a család, akik ellen most vádat emeltek

cs3-szerkeszto

Több mint másfél tonna ponty került a Tiszába Csongrádnál

cs3-szerkeszto

Megújul a Távlat Közhasznú Egyesület melynek keretében Ifjúsági Folk-Színház Tábor is indul Csongrádon

cs3-szerkeszto