Szentes Vélemény

Miért tömik a polgármester zsebét a baloldali képviselők? 

Olvasónk fogalmazta meg kérdéseit annak kapcsán, hogy Szabó Zoltán Ferenc közel 1 millió 300 ezer forintot vágott zsebre a milliós fizetésén felül. 

„A Jövőnk Szentes képviselői azzal kampányoltak, azt ígérték, hogy az emberekért, választókért fognak dolgozni. Fűt fát megígértek, de kibújt a szög a zsákból: csak a polgármester zsebét tömik. Jár nekik a szabadságpénzből? Megvolt a visszaosztás?” – teszi fel költői kérdéseit olvasónk. 

Ádám úgy folytatta levelét, hogy szerinte létkérdés, hogy a Kisért is behúzzák, hiszen abban a városrészben is rengeteg kiszipolyozható lehetőség van. „Tudják jól, hogy ha Szabó zsebe tele van, akkor nekik is csurran-csöppen” valami. Nem véletlen küzdenek foggal körömmel. Úgy dolgoznak a lakosokért, hogy milliókat szavaznak meg a főnöküknek, a semmiért?! Ezen kellene elgondolkozni!” – írja. 

Mint azt már megírtuk, újabb milliós terhet jelent az adófizetőkre a szentesi polgármester. Szabó Zoltán Ferenc szerint 2024. január 1. és szeptember 30. között 29 nap ki nem vett szabadsága van, amiért szemrebbenés nélkül zsebre tett bruttó 1 millió 285 ezer 222 adóforintot, a havi – szintén milliós – fizetésén felül. A legutóbbi testületi ülésen a képviselői kitömték a zsebét.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vonat és kisbusz karambolozott Szentesen

cs3_szerk2

Moderari: Nyugodj bele…

cs3_szerk2

Nincs veszélyben a sürgősségi ellátás! – Az SZTE reagált az szentesi kórházat érintő internetes álhírekre

cs3_szerk2

Cserháti Gyula: a szakemberek minden erejükkel a hibák javításán dolgoznak!

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Öröm az ürömben: megúszták a gólyák a hétfői vihart Szentesen

cs3_szerk2

Nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Felcseperedtek a szentesi gólyák

cs3_szerk2