Belföld

Halottak napján gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére

November 2-a a halottak napja a keresztény világban. A nap fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé.

A november 2-i halottak napja X. század végi eredetű: Szent Odilo clunyi apát 998-ban vezette be emléknapként az apátság alá tartozó bencésházakban. Hamarosan a renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette. A megemlékezés a halottakról, elhunyt szeretteinkről, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapul.

Eszerint azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk.

Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradott híveknek, hogy imával, vezekléssel, szentmisével tehetnek valamit meghalt szeretteikért.

E napon gyertyákat, mécseseket gyújtanak az elhunyt szerettek emlékére. A szokáshoz kapcsolódó népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a „véletlenül kiszabadult lelkek” visszataláljanak sírjukba, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. A sírokat is azért kell megszépíteni ilyenkor, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben.

A bukovinai székelyek – ahogy más kultúrákban is szokásos – még ennivalót is vittek ilyenkor a temetőbe. Az eredetileg az örök életről szóló „reményünnepet” a mediterrán népek ma is fiesztával ünneplik.

November 1-e mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor.

A 4. században mindenszentek ünnepét a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg, az ortodox keresztény egyház ma is akkor tartja. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa alatt került be, aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609. május 13-án Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel. III.

Gergely pápa (731-741) kiszélesítette a megünneplendők körét, „a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét, amely IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került november 1-jére.

Általános szokás, hogy mindenszentek napján a temetőkben rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a „temetők nagy keresztjénél” elimádkozzák mindenszentek litániáját és megáldják az új síremlékeket.

A magyar nép körében ezen a napon harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, ezért a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon választották meg a bírót, fogadták fel a cselédeket.

Mindenszentek Magyarországon 2000-ben – fél évszázad után – lett ismét munkaszüneti nap. Az ünnep a katolikusok számára 2013-tól nem tanácsolt, hanem kötelező ünnep, azaz a hívőknek kötelező a szentmisén való részvétel.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Befagyasztotta a rendszerhasználati díjakat a kormány

cs3-szerkeszto

Óriási bejelentést tett Orbán Viktor: megduplázzák a nevelőszülők alapdíját! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A Momentum páros lábbal rúgta ki Cseh Katalint, a mandátumától is megfosztották

cs3-szerkeszto

Újabb tiszás hagyja el a süllyedő hajót, elege lett a párt vezetéséből

cs3-szerkeszto

Zöld tűzgömböket és hullócsillagzáport is láthatunk Szentes és Csongrád fölött

cs3-szerkeszto

Nyomoz a rendőrség a Tisza Párt adatszivárgási botránya ügyében

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Amíg Trump az elnök, és én vagyok a miniszterelnök, addig marad a rezsicsökkentést szavatoló megállapodás

cs3-szerkeszto

Mérlegen a washingtoni út: Orbán Viktor interjút ad Rónai Egonnak

cs3-szerkeszto

Jó hír a szentesi, csongrádi, kisteleki és környékbeli nyugdíjasoknak: szerdától érkezik a nyugdíjkiegészítés

cs3-szerkeszto