A gyász és a halottak napja közötti különleges kapcsolat lehetőséget ad a fájdalmas emlékek feldolgozására és arra is, hogy megéljük a szeretetet. Makai Gábor klinikai szakpszichológus a hirado.hu-nak arról beszélt, miért fontos az emlékezés rítusa és hogyan segít a gyász feldolgozásában a közös megemlékezés.
Gyermekkoromban a halottak napja nem a gyászról, hanem az emlékezésről és a család összetartozásáról szólt. Különleges alkalom volt, amely minden évben összehozta a rokonokat, akár messziről is, hogy vidéken, a csendes temetőben gyertyát gyújtsunk azok emlékére, akiket elvesztettünk. A nagy családi összejövetelek, a régi történetek és az egy évben egyszer látott rokonok közelsége ünnepélyes és szinte örömteli hangulatot hozott ebbe az egyébként csendes és szomorkás időszakba. Olyan szerencsésnek mondhattam magam, hogy sokáig nem ismertem a közvetlen veszteséget, így a szomorúság csak a gyertyák nyugodt fényében úszott. Gyerekként elbűvölt a temető látványa, a gyertyák pislákoló fénye, amely misztikussá és egyben ünnepélyessé tette a helyszínt.
Családi hagyomány
Nagyapa mindig újra és újra előhozta a nyírségi temetőlátogatások apró részleteit, amit századszorra is érdeklődve hallgattam, bár szinte kívülről fújtam minden szavát. A halottak napja az ő történeteivel vált igazán emlékezetessé, és egyben összekötötte a családot. A régi, megható vagy éppen humoros családi sztorik felidézése meghitt rítussá vált, amitől azt éreztem, hogy sosem vagyunk egyedül, hiszen a család múltja és emlékei mindig velünk vannak.
Három évvel ezelőtt, amikor a nagypapám itt hagyott bennünket, a halottak napja más színezetet kapott. Ez a nap már nemcsak az emlékekről, hanem a veszteség fájdalmáról is szólt. Azóta, ha elmegyek a sírjához, már nem hallhatom újra a történeteit, amelyek életet vittek ebbe a napba. Ott állok a sírja előtt, és a gyerekkorom minden kedves emléke – a vidám történetek, a meghitt pillanatok –újraéled, de most már valami ürességgel társul.
Hogyan lehet megélni a kettősséget, hogy egyszerre van jelen az emlékezés meghittsége és a veszteség érzése? Szakértő segítségét kértem, hogy megértsem, miért erősödik fel a gyász érzése ezen a napon, és miként segíthet az emlékezés abban, hogy feldolgozzuk az elvesztett szeretteink hiányát.
Meg kell állni egy kicsit
Makai Gábor szerint szeretteink elvesztése mindenkiben beindít egyfajta gyászfolyamatot, és nincs kőbe vésve, hogy kinek mennyi idő kell ahhoz, hogy ezt a lezártnak tekintse. Ez egyéni szinten dől el. „Vannak ennek protektív és veszélyeztető faktorai, ami inkább elősegítik, meggyorsítják a veszteségélménynek a feldolgozását” – magyarázza a szakértő.
A gyász folyamatában egyéni eltérések vannak, de a gyász feldolgozása sosem végleges lezárás: a szeretett személy emléke mindig velünk marad, és az érzelmi hullámvasút az idővel fokozatosan lecsillapodik. De ez nem jelenti azt, hogy nem lehetünk akár szomorúak, vagy nem sírhatunk – tette hozzá Makai Gábor.
Az ember ilyenkor újraértelmezi önmagát, de vannak az évben olyan fordulópontok, amik fel tudják szakítani a sebeket, amikor az ember sokkal intenzívebben éli meg a fizikai hiányt. Ilyenek a születésnapok, a halottak napja és a karácsony is.
A halottak napján a szimbolikus cselekedetek – mint a gyertyagyújtás, a sírok látogatása és a közösségi imádságok – mély pszichológiai jelentőséggel bírnak, hiszen ezek a rituálék lehetővé teszik számunkra, hogy a fájdalmas érzéseket pozitív emlékekkel oldjuk fel.
„A magyar keresztény kultúra által ez is belénk van ivódva, hogy időzőjelesen ilyenkor meg kell emlékezni a szerettünkről, egyszerűen így szocializálódunk, hogy itt, ezen a napon az ember tiszteletét teszi a temetőben. Az ehhez kapcsolódó rituálék segítségével gyakoroljuk ezt a megállást, az emlékezést, és ezeken keresztül úgymond kifejezzük a szeretetünket” – mondta a szakértő, aki kiemelte, hogy nem a temetőbe járás a lényeg, legalábbis pszichológiai értelemben nem, hanem egyszerűen az emlékezés.
Ilyenkor meg kell állni egy kicsit, le kell csendesedni, és imádsággal vagy éppen anélkül meg tudjuk szólítani az elvesztett szerettünket.
Szemben a halállal
A gyászt előhívó érzések, bár nyomasztónak tűnhetnek, valójában természetes folyamat részei, és elősegítik a megkönnyebbülést. Ez a visszahúzódás és befelé fordulás egyfajta lélekmegtisztulás is, amely hozzájárul a gyász feldolgozásához. Az ünnep közösségi jellege, vagy az, hogy látjuk mások hasonló megemlékezését, szintén enyhítheti a veszteség okozta magányérzetet, és az összetartozás élményét erősítheti.
Mint a klinikai szakpszicholgógus kiemelte, ilyenkor a halálfélelmet is magával hozza ez az időszak, mert az ember szembesül a halál tényével, a saját korával, egészségügyi állapotával, és számot vet.
„A gyertyagyújtás és a befelé fordulás is alapvetően a halálfélelemmel való megküzdést szolgálja. Hazánkban a halottak napja egy szentimentális formát kapott, melynek szerves része a sírás, aminek feszültségcsökkentő hatása van. Ebben az időszakban kapaszkodó tud lenni az egyház, a közösség, a család és a barátok, ráadásul ennek a közösségi megélése, tehát, hogy az ország együtt emlékezik, annak még nagyobb ereje van” – mondta a pszichológus.
A szakértő záró tanácsa azoknak szól, akik számára ez az ünnep különösen fájdalmas: „Ne féljünk az érzéseinktől. Merjenek lecsendesedni, merjenek gyertyát gyújtani, és elmerengeni, hisz az emlékezésnek nem csak negatív színezete van, újra átélhetjük a szép közös emlékeket, ami segíti a gyász feldolgozását.”
Borítókép: MTI/Kiss Gábor
- Hirdetés -