Szentes

A Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatosaival készül a szentesi Tóth József Színház új előadása

A szentesi Tóth József Színház a Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatos diákjai közreműködésével készül a következő meseelőadás bemutatójára. A teátrum elkötelezett abban, hogy lehetőséget biztosítson a tehetséges fiatalok számára nemcsak a nézőtéren, hanem a színpadon is – írja a szinhaz.online

Kancsár Orsolya, a színház igazgatója szerint a Tóth József Színház kiemelt szerepet kíván vállalni a színházi nevelésben és a tehetséggondozásban. „Fontosnak tartjuk, hogy ne csak az előadásaink kedvezményes áron történő megtekintését tegyük lehetővé a diákok számára, hanem hogy aktív részesei lehessenek az alkotófolyamatoknak is. Vidéken két helyen van ilyen jellegű drámatagozatos “színész képző” gimnázium, Debrecenben és Szentesen. Számos, országosan elismert színész került már ki a szentesi drámatagozatból, és büszkék vagyunk arra, hogy a színházunk megfelelő alapot nyújthat a diákok gyakorlati fejlődéséhez” – mondta az igazgató.

A színház és a gimnázium közötti együttműködés részeként a diákok nemcsak nyílt próbákon vehetnek részt, hanem bemutatkozhatnak a színpadon is. Az első ilyen alkalom a gyermekbérletes előadássorozat részeként bemutatott Móka Miki és barátai mesejáték lesz, ahol a kiválasztott diák a könyvből kilépő versmondó lány szerepét játszhatja.

Ez a kezdeményezés nemcsak gyakorlati helyet, hanem valódi színházi élményt nyújt a tanulóknak, akik gyakorlati tapasztalatokra is szert tehetnek. A Tóth József Színház elkötelezett abban, hogy támogassa a jövő generációinak színházi képzését és fejlődését.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Pályázati és kommunikációs tanácsadást tartanak Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is 

cs3_szerk2

Újra rászorulóknak főztek a szentesi asszonyok 

cs3_szerk2

Szentesen koncertezik Hobo

cs3_szerk2

Eltűnt egy fekvőrendőr Szentesen

cs3_szerk2

Szabó megint azt hitte, hogy róla szól az ünnep

cs3_szerk2

1848-49 üzenete az összefogás + VIDEÓ + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Több száz órányi szentesi retro filmélmény vár téged is!

cs3_szerk2

Badár Sándor, Bagi Ferenc, Fehér Csaba és Bánfi Sándor is állami kitüntetést kapott

cs3_szerk2

Olvasónk jelenti: Baleset történt a derekegyházi körforgalomnál

cs3_szerk2