Belföld

Tovább erősödnek az agrárkapcsolatok Magyarország és Laosz között

Magyarország tovább erősíti partnerkapcsolatait Laosszal a mezőgazdaság és az oktatás terén – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára, aki hétfőn Budapesten fogadta Linkham Douangsavanht, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság mezőgazdasági és erdészeti miniszterét, az ország nagykövetét és delegációját az AM közleménye szerint.

A találkozón a felek áttekintették a magyar és laoszi mezőgazdaság és állattenyésztés jelenlegi helyzetét, a két ország közötti meglévő együttműködési megállapodásokat és tárgyaltak a kétoldali kapcsolatok további fejlesztéséről is – írták.

Az egyeztetésen elhangzott, hogy a két ország között számos téren erősödhet az együttműködés: hazánk a laoszi takarmánynövény termesztési, takarmánygyártási, állattenyésztési és haltermelési, valamint húsfeldolgozási rendszerek és technológiák fejlesztésében lát potenciált. 

A közlemény szerint Farkas Sándor kiemelte: ezen együttműködési projektek megvalósításához kitűnő hátteret biztosítanak a magyar kormány által Laosz számára biztosított kötött segélyhitelek (KSH programok), melyek kiemelt célja az élelmiszerbiztonság és az élelmiszerellátás biztonságának javítása.

Az elmúlt években összesen három megállapodás aláírására került sor, mintegy 198,6 milliárd dollár értékben – ismertette az államtitkár. Hozzátette, a magyar cégek az elmúlt években nagyon fontos szerepet játszottak a laoszi mezőgazdaság, vízgazdálkodás és elektronikus közigazgatás fejlesztésében.

A találkozón szó volt a Stipendium Hungaricum ösztöndíj programról is, amely közvetlenül hozzájárul a Magyarország és Laosz közötti diplomáciai és gazdasági kapcsolatok erősítéséhez. 

A KKM égisze alatt működő program kapcsán évente 150 laoszi diák tanulhat Magyarországon. 

Megállapodtak abban is, hogy Magyarország agrár- és környezetvédelmi szakon is várja a laoszi hallgatókat.

A felek áttekintették az együttműködési lehetőségeket a közös kereskedelmi kapcsolatok terén is. Egyetértettek abban, hogy meg kell találni azokat a lehetőségeket, melyek mindkét ország számára előnyösek – közölte az AM.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Igazi strandidő jön: közel 30 fok és napsütés vár ránk a pünkösdi hétvégén

cs3-szerkeszto

Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra, medvehajtást is tartottak a helyszínen

cs3-szerkeszto

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor bejelentette: megalakul a Védvonal, véget vetnek a liberális terrornak

cs3-szerkeszto

Benyújtotta a Tisza az Alaptörvény Orbán Viktorra szabott módosítását

cs3-szerkeszto

Megszűnt a tilalom az ukrán termékek behozatalára

cs3-szerkeszto

Elhunyt Scherer Péter, Jászai Mari-díjas színész 

cs3-szerkeszto

Magyar Péter: Be kell fizetniük a szolidaritási adókat az önkormányzatoknak

cs3-szerkeszto

Bóna Szabolcs: Tarthatatlan, hogy az állam térítse meg az aszálykárokat!

cs3-szerkeszto