Szentes

Kínos magyarázkodásba fulladt a baloldal kórház elleni tüntetése Szentesen

Még Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció politikusa szerint is kevesen voltak a kórház elleni tüntetésen, ami nem meglepő, ugyanis a szentesiek nagyon jól tudják, hogy a baloldal csak a hatalomvágytól fűtve bosszantja a helyieket. 

A baloldal egy tragikusan elhunyt édesanyát és babáját használt ürügyként, hogy ismét viszályt szítson Szentesen. A kórház elé szervezett tüntetés azonban balul sült el, még a szervező balos politikus szerint is kevesen voltak. Gyorsan kínos magyarázkodásba kezdett Varga, szerinte azért voltak kevesen, mert a Fidesz szankciókat akar alkalmazni azokkal szemben, akik részt vettek a bohózaton. 

A nagyjából 100-120 főt vonzó megmozduláson felszólalt Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere, aki képtelen olyan intézkedéseket megvalósítani, ami a városba vonzaná az orvosokat, Iványi Gábor, akinek egyesületét milliárdos adócsalással gyanúsítottak meg, és Varga Ferenc, akinek elvtársa és jóbarátja 2 éve még kórházakat akart bezáratni. A „szülészet melletti” tüntetésen fontosnak tartották továbbá, hogy egy állatorvos, Dobos András is felszólaljon. 

A megjelentek közül sokan csalódottan indultak el haza, kérdésünkre elmondták, sajnálják, hogy a baloldal kisajátította magának a „politikamentesnek” kikiáltott eseményt.  

Borítókép: Szentes TV, amin tökéletesen látszik, hogy csekély volt az érdeklődés



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A DélKerTÉSZ nyerte az Év kertészete díjat a Portfolio Agrárszektor 2025 konferencián

cs3-szerkeszto

Mikulás-járás Szentesen: a 7-es és 8-as körzetben is megérkezik a Nagyszakállú!

cs3-szerkeszto

Karácsony előtt 155 kormánytisztviselő adott vért, többek között Szentesen

cs3-szerkeszto

Büszkeség: szép sikereket értek el a szentesi Lajtha növendékei a szegedi gitárversenyen

cs3-szerkeszto

Olimpikonnal edzettek a szentesi úszók

cs3-szerkeszto

Prágában tanultak innovatív oktatási módszereket a szentesi Zsoldos pedagógusai

cs3-szerkeszto

Új játszóhely nyílt a szentesi Tóth József Színházban

cs3-szerkeszto

Ipari kulisszák mögött: üzemlátogatáson jártak a szentesi Klauzál iskola nyolcadikosai

cs3-szerkeszto

Évadzáró tudományos konferenciát tartott a Koszta József Múzeum

cs3-szerkeszto