Szentes

Megalakult a szentesi képviselő-testület

Szerda délután letették az esküt Szentes képviselői és a polgármester, majd alpolgármestert is választott a grémium.

Az ülés elején Demeter Attila, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette a 2024-es önkormányzati választások eredményét. Megjegyezte, hogy a Kísér megválasztott képviselője visszalépett, ezért december első napján újra az urnák elé kell járulniuk a városrész lakóinak.

Az ülésen először a képviselők, majd a polgármester tette le az esküt, igaz, szinte teljesen üres sorok előtt, ugyanis nem sokan voltak kíváncsiak a megalakuló grémiumra. Ezt Szabó Zoltán Ferenc 30 perces monológja következett, majd megállapították, hogy a város első embere havonta egymilliónál is több adóforintot kap (illetmény: 975.000 forint, költségtérítés: 146.250 forint).

Szerdán az is kiderült, hogy a város alpolgármestere a következő 5 évben Kiss Csaba István lesz.

A testületi-ülésen a Fidesz-KDNP képviselője, Sipos Kitti Lídia is szót kért, azonban a polgármester nem adott lehetőséget neki. Ezek után a jobboldali képviselők megkeresték portálunkat, hogy az alábbi videó közzétételével segítsünk köszönetüket eljuttatni a lakosokhoz:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lapátok a vízen: Kurca Regatta Túramaraton várja a természetkedvelőket

cs3-szerkeszto

Már az új, alacsony dózisú, legmodernebb CT-berendezés is dolgozik – átfogó eszköz- és infrastruktúra-fejlesztés zajlik a szentesi kórházban 

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto

A Tisza nem tudja: már nincs kampánycsend!

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: a választás tétje a béke és a biztonság

cs3-szerkeszto

Szabó István: a szentesi kórház fejlesztése nem csupán egy beruházás, hanem egy közös ügy, amely mögött összefogás és hosszú távú elköteleződés áll

cs3-szerkeszto

Szentesi Kétfarkúak: Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem került beépítésre a jogrendünkbe

cs3-szerkeszto

Újabb elítélttel barátkozik a tiszás Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Ellepték a rendőrök Szentest, drogdílereket és fogyasztókat kapcsoltak le

cs3-szerkeszto