Mindszent Sport

Ugrai Panna az M2 Petőfi TV-ben – vasárnapig még segíthetünk a mindszenti úszónak!

A mindszenti olimpikon úszó az M2 Petőfi TV-ben beszélt karrierjéről, az olimpiáról és a Highlights of Hungary versenyről is, amiben még tudunk neki segíteni egy szavazattal! 

Mint arról beszámoltunk, október 20-ig, azaz most vasárnapig lehet szavazni arra, hogy a 25 jelölt közül melyik három kapja a kiemelkedő magyar teljesítményekért járó Highlights of Hungary díjat és az ezzel járó 2-2 millió forintos pénzjutalmat. A jelöltek között van a mindszenti Ugrai Panna is, aki hétfő este az M2 Petőfi TV vendége volt. 

“Ugrai Panna Mindszentről jutott a legnagyobb úszók közé, mindössze 19 éves korára. A Hód Úszó SE versenyzője a 4 x 200 méteres női gyorsváltó tagjaként a hatodik helyet kaparintotta meg a párizsi olimpián – miután az Európa-bajnokságon begyűjtött 2 aranyat és 2 ezüstöt” – többek között erről is szó esett a műsorban, amit itt tud visszanézni: 

A versenyben jelenleg is folyik a közönségszavazás, így vasárnapig még mi is tudunk segíteni Pannának, hogy győztesen kerüljön is ebből a megmérettetésből is! 

Szavazni IDE KATTINTVA lehet! Hajrá, Panna! 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy süti, egy mosoly, egy jó ügy – jótékonysági sütivásárt rendeznek Mindszenten!

cs3-szerkeszto

Fényárban úszó traktorok és lovasok lepik el Mindszent utcáit – idén is lesz karácsonyi felvonulás!

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

Újra jár a mindszenti komp, sikerült elhárítani a műszaki hibát!

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Leállt a mindszenti komp, műszaki hiba miatt szünetel az átkelés a Tiszán

cs3-szerkeszto

Új helyre költöztek az üveg- és ruhagyűjtő konténerek Mindszenten – mutatjuk, hova lehet vinni a hulladékot!

cs3-szerkeszto

Keresik Mindszent karácsonyfáját

cs3-szerkeszto

Ádám Martinnal ünnepélyesen átadták a rekortán sportpályát Bakson

cs3-szerkeszto