Szentes

Szentesen is stroke-megelőző programokat tartanak szombaton

A stroke korai felismerését célzó programokat rendez szombaton 19 településen a Magyar Stroke Társaság a Rotary Clubokkal karöltve.

A prevenciós nap keretében Pécsen kívül – többek között – Budapesten, Győrben, Miskolcon, Szegeden, Kecskeméten, Nyíregyházán, Mosonmagyaróváron, Szentendrén és Szentesen lesznek események.

A cél az, hogy a laikusok is időben felismerjék a stroke finom klinikai jeleit, és így a lehető leggyorsabban érkezhessen a stroke-beteghez a szakértő segítség, hiszen ennél az idegrendszeri betegségnél minden percnek hatalmas jelentősége lehet a felépülés, a gyógyulás szempontjából.

A helyszíneken ismertetik a stroke felismerhető jeleit, és a megfelelő cselekvési folyamatot is demonstrálják. Ezzel párhuzamosan szűrőprogram keretein belül vérnyomás és vércukorszintmérés lesz, valamint orvosi konzultációra is lesz lehetőség.

Dóczi Tamás, a PTE idegsebész professzora, a Transzlációs Idegtudományi Nemzeti Laboratórium (TINL) szakmai vezetője elmondta: a klinikai fejlesztés során nyilvánvalóvá vált, hogy a stroke-ban szenvedő betegek ellátásának alapvető feltétele, hogy a beteg időben eljusson a legközelebbi sürgősségi osztályra.

A TINL fejlesztései ugyanis csak azokon a betegeken valósíthatók meg, akikhez időben érkezik a szakértői segítség. Éppen ezért kiemelt jelentőségű a Rotary Clubok hálózatára épülő megelőzési program – húzta alá a professzor.

A helyszínekről és a pontos időpontokról, programokról a Rotary Magyarország Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Borászatba látogattak a szentesi Boros végzősei

cs3-szerkeszto

Szentesi és csongrádi oktatók is elismerésben részesültek

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence köbméterben méri az ingatlanjai méretét

cs3-szerkeszto

Változik a vérvételi ellátás rendje a szentesi kórházban

cs3-szerkeszto

Egy korszak lezárul: az idei lesz az utolsó Hunor Coop Szentesi Lecsófesztivál

cs3-szerkeszto

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

cs3-szerkeszto

Ma indul a szezon, újra kinyit a Krimó Szentesen

cs3-szerkeszto

Kiemelkedő helyen végeztek a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai a Hungarikum Vetélkedőn

cs3-szerkeszto

Szentesi és csongrádi diákokat is díjaztak a „Tankerület Büszkesége” ünnepségen

cs3-szerkeszto