Belföld Külföld

Orbán Viktor: az európai versenyképesség hanyatlása a legsúlyosabb kihívás

Az európai versenyképesség hanyatlását nevezte az egyik legsúlyosabb kihívásnak Orbán Viktor miniszterelnök kedden Strasbourgban nemzetközi sajtótájékoztatón.

A kormányfő azt mondta, az Európai Unió helyzete jóval súlyosabb, mint 2011-ben az első magyar uniós elnökség idején volt.

Kifejtette, Ukrajnában, Európában dúl egy háború, súlyos konfliktusok vannak a Közel-Keleten és Afrikában, amelyeknek érezni a hatásait, következményeit. Minden nemzetközi konfliktus ma az eszkaláció veszélyével fenyeget – tette hozzá.

Orbán Viktor elmondta, a migrációs válság 2015 óta nem látott méreteket öltött, a biztonsági fenyegetések pedig a schengeni térség megbénulásával és szétesésével fenyegetnek.

Mindeközben az EU folyamatosan veszít globális versenyképességéből – mondta.

Beszédét ekkor egy fiatal férfi megzavarta és magyarul kiabálva azt ismételgette: “mennyiért árulta el a hazát, miniszterelnök úr?” Hozzátette: “eladta Putyinnak, eladta Hszi Csin-pingnek. Orbán Balázs mennyiért adta el a hazát, miniszterelnök úr?“

Mint kiderült, a már kötcsei pikniken is botrányt okozó Gyekiczki Márton, a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezetének tagja, érdi önkormányzati képviselő zavarta meg a miniszterelnököt.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto