Csongrád

Megalakult az új csongrádi képviselő-testület

Csütörtökön megtartotta alakuló testületi ülését a Csongrád Városi Önkormányzat. A következő ciklusban a polgármester Bedő Tamás, az alpolgármester Máté Attila lett.

Az eseményen részt vett Farkas Sándor miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, aki beszédében többek közt elmondta, „alakult egy csapat Csongrád városában, amely az itt élő emberek számára olyan lehetőségeket fog teremteni, mely a város stabilitását és az itt élők biztonságát fogja jelenteni.” Sok sikert kívánt és biztosította további támogatásáról az újonnan megválasztott testületet – számoltak be Csongrád közösségi oldalán.

Először Bedő Tamás polgármester, majd az újonnan megválasztott képviselők is letették hivatali esküjüket. A város alpolgármestere Máté Attila lett, aki miután elfogadta a megbízatását, letette hivatali esküjét, elfoglalta helyét az alpolgármesteri székben.

Bedő Tamás ismertette az újonnan felállt szakmai bizottságokat, melyet a képviselő-testület megszavazott. Három tanácsnokot is megválasztottak: Gyovai Zsolt területfejlesztés, Laczkó Zsolt klímavédelem és állatvédelem, Cseri Gábor társadalmi és testvérvárosi kapcsolatok.

Az egyéni választókerületekben a képviselők a következők:

  • 1. sz. egyéni választókerület: Dr. Somogyi Árpád (független), 382 szavazattal,
  • 2. sz. egyéni választókerület: Malik László (FIDESZ-KDNP), 309 szavazattal
  • 3. sz. egyéni választókerület: Komlósiné Rácz Nikolett (FIDESZ-KDNP), 281 szavazattal
  • 4. sz. egyéni választókerület: Cseri Gábor (független), 450 szavazattal
  • 5. sz. egyéni választókerület: Máté Attila (FIDESZ-KDNP), 460 szavazattal
  • 6. sz. egyéni választókerület: Laczkó Zsolt (Mi Hazánk Mozgalom), 354 szavazattal
  • 7. sz. egyéni választókerület: Dr. Kádár László Levente (független), 366 szavazattal
  • 8. sz. egyéni választókerület: Bartók Ferenc Norbert (Mi Hazánk Mozgalom), 265 szavazattal

A kompenzációs listáról jutottak be: Gyovai Zsolt (FIDESZ-KDNP), Murányi László (Összefogás Csongrádért Egyesület) és Hekkel Zoltán (Mi Hazánk Mozgalom).

Fotók: Csongrád Facebook oldala + Révész Gábor



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bántalmazta az apját és a rokonaira is rátámadt egy férfi Csongrádon

cs3-szerkeszto

Csongrádon elsőként kapott Örökség Pedagógiai Díjat Forgó Edit

cs3-szerkeszto

Hatalmas siker a Kisréti Otthon lakóitól: harmadik helyen végeztek egy nemzetközi pályázaton

cs3-szerkeszto

Fiatal tehetségek léptek pályára a Csongrádi Tiszavirág Sport Club első tornáján

cs3-szerkeszto

Hullámra fel! – Vizes élményekkel várják a családokat a csongrádi gyógyfürdőben március 21-én

cs3-szerkeszto

Lezajlott a Labdarúgó Diákolimpia tavaszi fordulója Csongrádon

cs3-szerkeszto

A szabadság és az összetartozás üzenete állt a csongrádi ünnepség középpontjában

cs3-szerkeszto

Különleges feladat tette emlékezetessé az ünnepi készülődést a Kisréti Otthonban Csongrádon

cs3-szerkeszto

Barátságból indult az idén 25 éves Csongrádi Tiszapart Sport Egyesület

cs3-szerkeszto