Ma megvan az önerő, a kormány kiharcolta az anyagi és politikai szuverenitást, s fennáll a politikai stabilitás is, így győztesei lehetünk az előttünk álló éveknek.
Orbán Viktornak mindig van egy terve. Divatos kifejezéssel élve víziója. A jobboldali kormányok politikájának esszenciája a hosszú távú stratégiaalkotás.
Mikor a politikai ösztönök jól működnek, akkor a reakciók mögött látni kell a mély és távlatos gondolkodást.
Persze mindezt az ellenzék nem érti, valójában nem is tudja felfogni, hiszen világéletében mintakövető volt. Így szocializálódott, ezt örökítette át nemzedékről nemzedékre, s ekképpen gondolkodik ma is. Moszkvát Brüsszelre vagy éppen Washingtonra cserélték, csillogó szemüket keletről nyugatra fordították. A birodalmaknak engedve elhitték és elhitették sokakkal, hogy nekünk valahová mindig „fel kell zárkóznunk”.
A liberálisokból, posztkommunistákból és sértődöttekből összeálló hazai ellenzék ma is kész recepteket vár a Nyugattól, a jobboldal viszont elég bátor volt ahhoz, hogy – történelmi múltunk sikereit szemlélve – megpróbáljon politikai és kulturális mintákat teremteni. Ez a szembenállás élesedik most is, mikor Európa és benne Magyarország egy átalakuló világrendben igyekszik megtalálni a helyét.
Kik vagyunk, és mi a szándékunk? Ez az a kérdés, amit meg kell tudnunk válaszolni, ha nemcsak megmaradni és túlélni akarunk, hanem sikeresek is kívánunk lenni.
A helyes felelet ugyanis segít önazonosnak maradni, ami elengedhetetlen feltétele a szabad cselekvésnek.
Az Európai Unió egy békeprojekt. No nem olyasfajta, mint amilyet Immanuel Kant óta a világpolgár eszméjét hirdető liberalizmus, valamint manapság a „még több uniót” követelő föderalisták akarnak mindenféle vita lefolytatása nélkül kierőszakolni, sokkalta inkább olyan, mint amilyet az alapító atyák elgondoltak. Keresztény értékelveken nyugvó, a szabadkereskedelemre és a szolidaritásra alapozott, a nemzeti sajátosságok sokszínűségét tiszteletben tartó történelmi alkotás.
Célja a béke, a biztonság és a jólét szavatolása, nem elfeledkezve a szabadságról és a politikai stabilitásról.
Legyünk őszinték: az eredeti célokat szemlélve az unió részleges kudarcot vallott. A szabadság elillant, a keresztény értékek erodálódtak, a nemzeti kultúrák sokszínű értékeit és a hagyományos együttélési formákat pedig egy sosem látott kihívás, a woke ideológia tette zárójelbe. Így végül az egyénnek biztonságot nyújtó természetes közösségek kérdőjeleződtek meg. Az egyre mélyülő migrációs válság és az azzal járó iszlamizáció, illetve az orosz–ukrán háború és a rá adott uniós válasz tovább rontotta a helyzetet.
Ha az integráció egyik célja a béke volt, akkor a háborús pszichózis vajon mit és leginkább kit szolgál?
Ha az együttműködés mögött az a szándék húzódott meg, hogy az egyén biztonságban élhesse le földi életét, akkor mi végett erőltetik továbbra is a migrációt? S végül, mivé silányult a szabadságunk? Országhatárokat zárnak le, és merőben új, sokszor a józan ésszel szemben álló kulturális demarkációs vonalakat jelölnek ki.
A világrend átalakulóban van: az Egyesült Államok unipoláris kísérlete megbukott.
Új hegemónok és regionális hatalmak emelkednek fel, s erre válaszul a Nyugaton ismét felütötte fejét a hidegháborús logika. A blokkosodás. Nekünk, magyaroknak ebben a gyorsan változó világrendben kell megtalálnunk a helyünket s megőriznünk önazonosságunkat. Alkalmazkodnunk kell, és cselekednünk.
Ma megvan az önerő, a kormány kiharcolta az anyagi és politikai szuverenitást, s fennáll a politikai stabilitás is, így győztesei lehetünk az előttünk álló éveknek. Beteljesíthetjük Széchenyi álmát, felépíthetjük a saját tengelye körül forgó, önálló Magyarországot. Ehhez viszont semlegesség kell.
A szabad politikai mozgástér csak kulturális önazonossággal és gazdasági semlegességgel vívható ki ebben a felbolydult világrendben. Orbán Viktornak pedig erre van egy terve, divatos kifejezéssel élve víziója.
Forrás: mandiner.hu
- Hirdetés -