Belföld

Orbán Viktor: Az unió versenyképessége gyors ütemben romlik

A magyar uniós elnökség egyik kiemelt célja, hogy az év végére létrejöjjön egy versenyképességi paktum, mert az unió versenyképessége gyors ütemben romlik, ami a magyar gazdaságot is jelentősen megterheli – ezt a miniszterelnök mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Orbán Viktor hangsúlyozta: új helyzet van, a világgazdaságban súlyponteltolódás történt.

„A magyar elnökség az európai magyar elnökség programjának középpontjában a versenyképesség gondolata áll, azt vettük a fejünkbe, hogy miután Európa legnagyobb problémáját ma a versenyképesség csökkenésében látta Bóka János és az ő szakmai stábja, eköré építsük fel a programunkat. Arra a merész következtetésre jutottak a miniszer úr csapatai, hogy nem elég beszélni a versenyképesség javításának lehetőségeiről, hanem rá kellene venni az európai vezetőket arra, hogy egy november 7-én vagy 8-án Magyarországon esedékes nagy találkozó keretében kössünk egymással egy versenyképességi paktumot” – fogalmazott a miniszterelnök.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto

Ipari termelői árak: riasztó adatot közölt a KSH, egyre gyorsabban emelkednek az árak – az energiaiparban egészen elképesztő a drágulás

cs3-szerkeszto

Eltűnt a Tisza-közeli egyesület pénzügyi beszámolója, korábban több mint százmillió forint támogatást kapott

cs3-szerkeszto