Térség

A Kastély kölcsönbe című vígjátékkal nyitja a nagyszínpadi évadot a Békéscsabai Jókai Színház

Szeptember 27-én mutatják be a Pekár Gyula regénye alapján készült Kastély kölcsönbe című vígjátékot Radó Denise rendezésében a Békéscsabai Jókai Színház a nagyszínpadon.

Seregi Zoltán igazgató az olvasópróbán elmondta, Pekár Gyula regényét Kiss József alkalmazta színpadra, amelyet a rendező némileg átírt. Radó Denise elárulta: csak kicsit “leporolta” az egykor sokat, de az utóbbi időben nem gyakran játszott darabot; a humort egy-egy helyzetkomikummal megerősítette, egy-egy figurát jobban körvonalazott. “Remélem, hogy a nézők számára így még bájosabb, még szerethetőbb lesz”. A rendező “bűbájos kis darabnak, vérbeli vígjátéknak” nevezte a darabot, amelyben azért minden karakternek megvan a maga tragédiája. A hangulatot szeretné néhány korabeli sanzonnal és dallal “habosítani” – fogalmazott Radó Denise. A jelmezeket tervező, Jászai-díjas Csík György elmondta, korhű 1930-as évekbeli ruhákat tervez. A nehézséget szerinte az jelenti, hogy a zenés jelenetek szinte “önálló életet élnek, amihez külön ki kell találni az öltözéket”. Csík György érdekes feladatnak nevezte a rendező által megálmodott oroszlánszobor megalkotását, “amely egyszer csak megmozdul”. A díszleteket más darabokban, például a tavaly bemutatott A bolondok grófja díszleteinek átalakításával hozza létre Egyed Zoltán. 

A történet szerint a dúsgazdag, külföldre szakadt Gruber Menyhért hazatér a lányával Budapestre. Az egész családja szeretne egy kis részt nagy vagyonból, de Gruber résen van: szegénynek adja ki magát. Közben a hajdan szebb napokat látott arisztokrata, Koltay Gábor a fiával Budapesten szórja éppen el a vagyona utolsó pengőit. A két fiatal egymásba szeret. 

A főbb szerepeket Csomós Lajos, Csonka Dóra, Papp Barbara, Nagy Róbert, Bozsó József és Lénárt László alakítják.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

A hungarikumok nyomában – fiatalok mérik össze tudásukat Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Szabó István: Amikor külső nyomás ér bennünket, a magyarok mindig összefognak + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Több útszakasz felújítását is bejelentette Szabó István + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szarka Antal: megfúrták azt, hogy Szentesnek tiszás jelöltje legyen!

cs3-szerkeszto

Lezárult egy korszak: 28 év után búcsúzik a Parlamenttől Farkas Sándor

cs3-szerkeszto

Figyelmeztet a csengelei önkormányzat: a plakátok rongálása nem csíny, hanem jogsértés!

cs3-szerkeszto

Elhunyt Vincze László, térségünk egykori országgyűlési képviselője

cs3-szerkeszto

Szabó István: Magyarország energiabiztonsága nem képezheti vita tárgyát!

cs3-szerkeszto