Kék Hírek Mindszent

Busszal menekült egy szentesi férfi, miután több mindszenti ingatlant is kirabolt

Mindszenti ingatlanokba tört be egy szentesi férfi, majd buszon próbált menekülni, de a zsaruk elkapták. Az ügyben indult nyomozás lezárult.

Bejelentés érkezett május 6-án a rendőrségre, hogy betörtek egy mindszenti lakásba, ahonnan több mint egymillió forint, egy márkás karóra és egy arany nyakkendőtű tűnt el. Nem sokkal később egy újabb állampolgári bejelentés érkezett egy gyanús férfiról, aki több ház udvarára is benézett a településen, majd a buszmegálló felé indult – írják a rendőrség honlapján.

Az egyenruhások azonnal a nyomába eredtek, és egy Szentes felé tartó buszról szállítottak le egy 32 éves férfit, majd előállították a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra. Kiderült, hogy nem először járt a kiszemelt ingatlanban, ugyanis korábban ugyanonnan kerti szerszámokat lopott, továbbá egy másik helyről ékszereket és pénzt vitt el. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmények elkövetését.

A szentesi lakosnak lopás bűntette miatt kell felelnie. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai elvégezték az eljárási cselekményeket, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy korszak lezárult: elhagyja nevelőegyesületét és Budapesten folytatja a mindszenti Ugrai Panna

cs3-szerkeszto

Több mint száz alkalommal adhatott el drogot egy 33 éves szentesi férfi

cs3-szerkeszto

Csongrádi tagja is volt a drogterjesztő hálózatnak, amit lekapcsoltak a békéscsabai rendőrök + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Börtönbe akart kerülni, ezért le akart szúrni egy rendőrt egy nő

cs3-szerkeszto

Hét drogosra csaptak le a rendőrök Szentesen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Négy autó ütközött össze Szentes és Csongrád között – FÉLPÁLYÁS ÚTZÁR!

cs3-szerkeszto

Saját udvaráról lopták el a szentesi férfi biciklijét, de a rendőrök gyorsan elkapták a tolvajt

cs3-szerkeszto

A jégzajlás után újraindult a komp Mindszentnél

cs3-szerkeszto

Bátran, magabiztosan németül – prezentációkkal bizonyítottak a mindszenti hatodikosok

cs3-szerkeszto