Belföld

Orbán Viktor: jön a békeköltségvetés, emelni fogjuk a béreket és a családtámogatásokat

Jön a békeköltségvetés, emelni fogjuk a béreket és a családtámogatásokat – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán Kötcsei gondolatok címmel közzétett bejegyzésében, hozzátéve: a békeköltségvetés középpontjában az áll, hogy 2025-ben Magyarországon 3-5 százalékos legyen a gazdasági növekedés.

A kormányfő úgy fogalmazott: “megvan a cselekvési terv. Bemutatva, bejelentve ugyan még nincs, nem vettük még politikai munka alá, de szoktunk rá úgy utalni, mint a békeköltségvetés, ami már bent van az íróasztalfiókban. Ez nagyjából így is van, és hogyha Matolcsy elnök úr nem kényszerít rá bennünket, akkor idő előtt nem is kell előhúznunk”.

Ennek a békeköltségvetésnek vagy cselekvési tervnek a középpontjában az áll, hogy a 2025-ös évben feltoljuk a gazdasági növekedést a 3-5 százalékos sávba – írta, hangsúlyozva: olyan költségvetést kell csinálni, ami a pénzügyi egyensúly megőrzése mellett – ami a hitelminősítők meg az egész pénzügyi glóbusz miatt szükséges – képes 3-5 százalékos növekedést produkálni.

Ez az alapja mindennek, és szerintem erre képesek vagyunk – tette hozzá Orbán Viktor.

A miniszterelnök kiemelte: kell egy bérdinamika. A munkaadók és a munkavállalók egy nagyon dinamikus tárgyalást folytatnak éppen a következő évi bérekről. “Ebből a kormány próbál kimaradni, de láthatóan egy nagyarányú béremelkedésben fognak megállapodni a szakszervezetek a munkaadókkal, amire a kormány majd ráüti a pecsétet – nyilván a mi pénzünket is be akarják ide vonni, ami most mellékes –, de jól láthatóan egy többéves, jelentős minimálbér-emelkedésről szóló tárgyalássorozat zajlik ebben a pillanatban” – mutatott rá.

Orbán Viktor azt írta, hogy néhány területen a bérdinamikát már meg tudták indítani, ilyen az egészségügy, de most zajlik Magyarország történetének legnagyobb tanárbéremelése is, ami jövőre folytatódni fog.

A kormányfő hangsúlyozta azt is, hogy meg kell emelni a családtámogatások értékét, mert “a magas infláció felemésztette azok értékét.

2020 után, amikor a Coviddal elkezdődtek a bajok, akkor nem tudtuk követni a pénzromlás értékét az összeg növelésével, de ezt most be kell pótolni” – írta, kiemelve: meg kell kétszerezni a gyerekek utáni adókedvezmény mértékét a következő, 2025-ös évben, amire “Hankó miniszter úr már kidolgozta a terveket”.

“Nagy Márton miniszter úr pedig elég jól áll egy olyan kisvállalkozói program megindításával, ami hajaz a valamikori Széchenyi-tervre: ha te egy forintot befektetsz, mi is adunk mellé egyet. Tehát egy kis- és középvállalkozókat – nem a nagyokat – bevonó program is megvan” – olvasható a bejegyzésben.

Orbán Viktor közölte: egy ilyen gazdasági akciótervnek előfeltétele az összehangolt gazdaságirányítás.

“Minél többet hallgatjuk a jegybankelnök urat, annál inkább az az érzésünk, mintha ezzel ellentétes irányba haladnánk, de ez csak a látszat. Valójában jó ütemben haladunk egy összehangolt gazdaságirányítási rendszer felé” – összegzett a kormányfő.

Úgy fogalmazott: “kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt, amíg el nem ment jegybankelnöknek, aki a gazdasági és a költségvetési eszközöket egyszerre kézben tartó gazdasági csúcsminiszter, és ezt a cselekvési programot le tudja vezényelni.”

Ennek az embernek a személye összefügg azzal, hogy a március 1-jén sajnálatos módon bekövetkező jegybankelnöki szék megürülése milyen döntésekre sarkallja a kormányt. Nyilvánvaló, hogy aki odamegy, az nem lehet ez a csúcsminiszter, hogy egyenesen beszéljek. Az egyik gazdasági csúcsminiszter, a másik pedig jegybankelnök lesz” – áll a kormányfő bejegyzésében.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magyarország helyett Ukrajnát éltette a Tisza és a Momentum

cs3-szerkeszto

Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, veszélybe került a magyar energiaellátás + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: nem mehet semmilyen hadikölcsön Ukrajnába, amíg az olajszállításokat nem indítják újra Magyarországra

cs3-szerkeszto

A hivatalos adatok szerint feleannyi ajánlása sincs a Tiszának, mint amennyit Magyar Péter mondott

cs3-szerkeszto

Kapu Tibor átvette a Közmédia Év Embere Díját

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: minden választókerületben összegyűjtötte a Fidesz az induláshoz szükséges ajánlásokat

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: Magyarország blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hadikölcsönt + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A kormány május végéig meghosszabbította az árréscsökkentésre vonatkozó szabályokat

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: azok zárták el a Barátság kőolajvezetéket, akik fölrobbantották az Északi Áramlatot

cs3-szerkeszto