Kistelek

Három első osztállyal indult a tanév Kisteleken

544 diák, köztük 75 elsős kezdte meg az idei évet a Kisteleki Általános Iskolában. A tegnapi tanévnyitón kisdiákok versmondása nyitotta az ünnepséget, majd Pappné Guba Éva köszöntötte a tanulókat és a vendégeket.

A tanévnyitón minden évben az elsősök köszöntése a leginkább várt esemény. Idén is így volt ez, az óvodából érkezők jelképesen is beléptek az iskola kapuján, ahol ajándékot is kaptak a nagyobbaktól.

A tájékoztatón elhangzott, hogy közös feladatuk és felelősségük lesz az új tanévben a kormányrendeletben szabályozott használatban korlátozott tárgyak, mobiltelefonok, és más eszközök használatának szabályozása. Az igazgató kiemelte, hogy az okostelefonokat, okoseszközöket behozhatják a tanulók az iskolákba, azonban a nap elején, a tanítási órák megkezdése előtt le kell adniuk azokat. Természetesen a nap végén visszakapják őket, ennek rendjét és módját az iskola Házirendjében pontosan szabályozzák.

Az ünnepségre műsorral is készültek a felsősök, a tanév hivatalos megnyitását követően pedig az első osztályos diákokról készültek el az ilyenkor szokásos csoportképek.

Forrás: kistelekjaras.hu 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vízhiányra és nyomáscsökkenésre kell számítani Kisteleken – mutatjuk, mikor!

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Elátkozott csokoládé nyomában – halloweeni kalandra várják a bátrakat a Kisteleki Múzeumban!

cs3-szerkeszto

Kisteleken és Szentesen zárul a Cselekvő emlékezet hadisírgondozó program

cs3-szerkeszto

86 évesen is szépíti Kisteleket – egy idős néni példája még a polgármestert is meghatotta

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy 70 éves férfi Kistelekről – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

cs3-szerkeszto

Sajtok, finom falatok és hajnalig tartó mulatság – jön a 26. Kisteleki Gasztronómiai Fesztivál!

cs3-szerkeszto

Közel 130 gyermekkel rajtolt el az Intézményi Bozsik Program új szezonja Kisteleken

cs3-szerkeszto