Szentes

Balesetveszélyes részek vannak a Szentesi Üdülőközpontban 

A közösségi média ma egy olyan esettől volt hangos, ami a fent említett címet alátámasztja. Egy kisgyermekes édesanya írta meg a hétvégén történteket – megjelölve a szentesi strand közösségi oldalát – egy régi, nem jól rögzített aknatető miatt balesetet szenvedett.

Sérült lábáról posztolta a fotókat is. Mások szintén a közösségi médiában videót is tettek közzé a helyszínről. Az anyuka kiemelte, hogy nem sietett a segítségére senki, csak miután kérte azt az ott dolgozóktól. Szerencsére az egyik úszómester nagyon segítőkész és gondoskodó volt, mint írja. Az említett veszélyes rész egyébként egy gyermek medence mellett található. 

Az elmúlt években sajnos kiemelten nagy volt a fluktuáció a strandon, vagyis számos évtizedekig ott dolgozót küldtek el. Köztük azt a gépészt is, aki már közel 30 éve látta el szakavatottan feladatát. Az pedig látható Szentes költségvetéséből, hogy a strand évtizedek óta veszteséges. Napjainkban a hiány megközelíti a 300 millió! forintot. Szabó Zoltán Ferenc nyilatkozataiból tudjuk; természetesen a kormány a hibás… Az viszont tény, hogy Farkas Sándor országgyűlési képviselő a kormányzat támogatásával többször! segítette a létesítményt. Rendkívüli rezsitámogatást és segítséget kapott  a Szentesi Sport- és Üdülőközpont először több, mint 60 millió forint majd közel 70 millió forint értékben! 

Jogos a kérdés: Szabó Zoltán Ferenc polgármester miért nem törődik a Szentesi Sport- és Üdülőközponttal? A hétvégén történtekért ki a felelős?

A hétvégi eset teljes bejegyzése itt érhető el:

https://www.facebook.com/share/p/m7rykjqS9xuqhBbu/?mibextid=WC7FNe



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint száz alkalommal adhatott el drogot egy 33 éves szentesi férfi

cs3-szerkeszto

Két autó is az árokban kötött ki Szentes és Fábiánsebestyén között

cs3-szerkeszto

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Jubileumi hálaadásra hívja a házaspárokat Zsadányi József szentesi plébános 

cs3-szerkeszto

Pénteken vesznek búcsút Szentes egykori alpolgármesterétől

cs3-szerkeszto

Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott – ma sem maradtunk szentesi gól nélkül

cs3-szerkeszto

Drogprevenció és online biztonság a középpontban – Szentesen járt a Vármegyejáró 3.0

cs3-szerkeszto

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Nemzetközi amatőr színházi fesztivált rendeznek Szentesen

cs3-szerkeszto