Mindszent Szentes

Mindszenti születésű, Szentesen tanult férfi lett Makó díszpolgára

Augusztus 20-án, ünnepi testületi ülésen adták át az idei díszpolgári címet Makón Buzás Péternek, aki korábban húsz évig vezette a várost. A település kitüntetettje Mindszenten született és Szentesen folytatta tanulmányait.

Buzás Péter 1952. február 17-én született Mindszenten. Parasztcsaládból származott, egy Mindszent-környéki tanyán nőtt föl; a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett, de első körben nem sikerült bejutnia sem a jogra, sem a színművészetire. Rövid kitérő után felvették a JATE Állam és Jogtudományi Karára, ahol jogász diplomát szerzett. 1974-ben került a makói városi tanácshoz, és tizenöt év alatt egyre feljebb jutott a ranglétrán; a rendszerváltáskor végrehajtó-bizottsági titkárként hagyta ott állását önként, és kezdett el korábbi hobbijában, a kertészkedésben dolgozni.

1994-ben a Magyar Szocialista Párt helyi tagjai keresték meg Buzást azzal, hogy induljon a párt színeiben a közelgő önkormányzati választásokon. Az MSZP olyan polgármester-jelöltet akar, aki képes „elmozdítani Makót a holtpontról.” Buzás nem mondott elsőre igent, de hosszas megfontolás után végül vállalta a jelöltséget. Mellette szólt az államigazgatásban szerzett tapasztalata, nehéz volt ugyanakkor felmérni az esélyeit négy politikamentes év után.

Végül a legtöbb szavazatot Buzás kapta, és 20 évig irányította Makót.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Fényárban úszó traktorok és lovasok lepik el Mindszent utcáit – idén is lesz karácsonyi felvonulás!

cs3-szerkeszto

Új lakók költözhetnek a szentesi Zsoldosba – különleges hotelt kapott az iskola!

cs3-szerkeszto

Így nézett ki a szentesi református templom több mint 200 évvel ezelőtt – különleges grafika készült!

cs3-szerkeszto

Taroltak a Boros diákjai: megnyerték a szentesi Városi Gólyavetélkedőt!

cs3-szerkeszto

Újra jár a mindszenti komp, sikerült elhárítani a műszaki hibát!

cs3-szerkeszto

Rendőrök, katonák és csillámtetoválások – különleges pályaorientációs napot tartott a szentesi Zsoldos

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Leállt a mindszenti komp, műszaki hiba miatt szünetel az átkelés a Tiszán

cs3-szerkeszto